Meg kell tanulnunk

vágyakozni az után, ami a miénk....
ugye ismerős az idézet, a Nők Lapja hasábjain elég gyakran feltűnik.

Hát idén kicsit belebolondultam az íriszbe, annak mindenféle fajtájába. El is terveztem, hogy majd ősszel kitől milyen színűt kérek, hogy tavaszra én is büszkélkedhessek vele. Felfedeztünk közben a patakparton egy csodaszép példányt, és hazahoztunk belőle  már most , biztos, ami biztos alapon- sárga legyen, ki tudja, majd bordót, rózsaszínűt, fehéret kapok-e...

S miközben így ábrándozom, a csatorna mellett   a terasz végében észreveszek egy virágot, mintha nem nyolcadik éve figyelném az udvar minden zegzugát...el is indulok felkötözni, kitámasztani, ha már úgy eldőlt...s hát szinte kiáltja valaki nekem a fenti idézetet- ott van mellettem, én meg nem látom, illetve akkor veszem észre, amikor már pompázik, nagy virága földre húzza derekát, segítségre szorul. A szépséges fehér nőszirom.

Nem éppen ma történt a dolog, de mindennel összefügg...mellébeszélek, mert éppen nem a virágok foglalkoztatnak, mégis azóta, hogy találkoztam vele, tudatosan figyelek arra, ami az enyém, kicsit másképpen, mint azelőtt.
Ezért nem bánt annyira, hogy írni sem tudok napirenden- mert annyi minden van, ami az  enyém, amire most figyelni próbálok. Talán eredménye is lesz, s feldolgozhatom:)

Megjegyzések

  1. Hát ezzel én is így vagyok...annyi minden van ami az enyém és ami törődést igényelnek...vége az iskolának, peregnek a napok. A szomszéd gyerekek is itt sürögnek, forognak...igyekszünk jól érezni magunkat. Szép napot!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések