És ismét elterelődik a szó

Én ,ugye, a tökéletes tervezések nagy mestere

( mit veszek fel holnap jó idő, és mit eső esetén, mit és hánykor eszünk, mettől meddig sétálunk, mennyi idő alatt lesz meg a vasalás, netán mikor szánok időt számítógép előtt ücsörögni....stb),

 elképzeltem, micsoda lényegre törő módon lejegyzem majd kedves kis világomnak, milyen is volt az idéni tábor, lehetőleg több szempontot figyelembe véve, a legjobb fényképeket felhasználva( ha létezik egyáltalán olyan valaki, aki a Fb-n nem botlott bele mind az ezerbe, amit a szülőknek tettünk közzé...), aztán persze közbejön egy csomó minden, ami miatt már megint csak jó múlt időben lesz ez meg....Annál érdekesebb: higgattabb leszek, és objektívebb:)

Szóval jönnek a témák, és nem én lennék, ha nem szólnék hozzá, most például ahhoz, hogy mennyire nehezen tudunk magunkról nyilatkozni:)

Én még csak-csak átestem valahogy a 11 megválaszolásán, de amikor arról van szó, hogy bármit mondhatsz, amit te látsz-érzel-gondolsz- és megosztanád...na akkor lassan születnek meg az ismertető jelek.

És akkor muszáj megint elhagynom, azt, amit különben nagyon le szeretnék jegyezni, mert biztosan nem voltam érthető:) Nem leszek népszerű, előre elképzelem, de hát fordult ez már elő velem:), mégis elmondom: én igenis azért kérdezek valamit, mert érdekel- ki az, aki itt jár, milyen ember. El-el bizonytalanodtam idő közben, hogy mi a csodáért válallatam én nevet-helyet-kort- szerepet nyilvánosan, hiszen olyan sokan nem teszik...

Aztán mégis megnyugtattam magam: én csak így vagyok én, még ha veszítek is ezzel,( óva intitek, ugye, hogy ne legyek már nyitott könyv), az írásban is valós lényem van, annyi, amennyit adni tudok belőle. És aki így elfogadja, amit itt talál, az jó helyen jár.

S ha ezt már ilyen szépen elmagyaráztam:), akkor azt is meg kell írnom, hogy persze, abszolút tiszteletben tartom azt, ha valaki nem ilyen módon adja önmagát- megvan rá minden bizonnyal az oka. Én ezt elfogadom, és másképpen olvasom.

De a találkozás- ,egy arccal, egy kanapéval, egy gyerekkel vagy egy kézírással, a kézfogás egy lehetséges őszi napon -az elérhetővé, valóságossá teszi ezt a csodabogár világot.

...
Így marad hát következő bejegyzésre a tábor, az Anna gyógyulása, a lánykabeszéd, és a.....gondolat, ami egy ideje nem hagy nyugodni, és ki kell írnom magamból....meg még ki tudja mi minden....vagy semmi?

Megjegyzések

  1. Nehezen, valóban nehezen...olykor még önmagunknak önmagunkról is.....Azt hiszem ezt is ,mint megannyi mást megtanulnunk kell és akarnunk..Akarni és megtanulni önmagunkkal szembenézni, majd önmagunkat vállalni a világ előtt..nekem olykor nehezen megy...Sokat kell tanulnom még e téren is ....
    De segItségem is van már :)

    VálaszTörlés
  2. Oó! Eltántorítottalak? Bocsi :)... szerintem ez a téma is megért egy bejegyzést :)
    Pont ellentétek vagyunk abban, hogy nekem sokkal könnyebben jönnek a szavak, ha bármiről írhatok, ellenben a KELL, vagyis az elvárás, még ha belső indíttatásból jön is, gátol.
    Nem azért nehéz, mert nem szeretném felfedni magam, hisz az megtörténik folyamatosan: minden bejegyzés, minden hozzászólás a blog írójáról, szerkesztőjéről szól. Sokszor olyanokat is elárul róla, amivel még ő maga sincs tisztában:)
    Igaz, így egy kicsit lassabban áll össze a kép.
    Elárulom, ez a fajta türelmetlenség, hogy mielőbb megismerjem azt, akivel szembe kerülök, bennem is bennem van:)
    ...Azért nehéz válaszolni, mert csak sztereotípiákat tudnék sorolni.

    Őszintén tisztelem azokat, akik névvel, címmel írnak blogot. Én ezt még nem tudtam felvállalni.

    A blogolással az volt a célom, hogy kiírjam magamból az érzéseimet, gondolataimat, amik bennem vannak, mert azt vettem észre, hogy ez segít elfogadni, felvállalni magam. Ez az önzés része a dolognak. Amiért mégis nyilvánossá tettem, az a tudat, hogy talán segítség lehet másoknak is, akik hasonló cipőben járnak, ha látják, nincsenek egyedül.
    A névtelenség szabadságot adott. Néha olyan dolgokat is kifogalmazok magamból, amik nem titkok, de túl személyesek, és amit nem biztos, hogy megbeszélnék az utca emberével, egy járókelővel. Ám, ha leáll velem beszélgetni, akkor nem zárkózom el.

    Ez az én verzióm.

    És tessék, csak kihúztad belőlem :) a kérdések egy részére már válaszoltam is:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az ég és föld között lenni úgy tökéletes, ahogy van( azt hiszem, ezt nem írtam oda az éjjeli zavaros fogalmazásom közepette. )Minden sora jól esik.
      és nem, én sem szeretném elrontani a dolgot azzal, hogy szembemegyünk, és akkor már nem tudjuk a szót kiszólni magunkból.
      Továbbra is hűséges olvasód:)

      Törlés
    2. Köszönöm. Ezt jó érzés olvasni:)... én is maradok...:)
      ...és várom a további bejegyzéseket!

      Törlés
  3. Én személy szerint képtelen vagyok úgy írni, hogy ne legyek benne én magam teljes lényemmel és valómmal. Így aztán ért már olyan kritika, életem egy kevésbé felhőtlen és boldog szakaszában, hogy talán inkább ne is blogoljak, mert lehúzok másokat is magamhoz. De az írás számomra egyrészt az önkifejezés egyik eszköze, másrészt egy olyan szelep, ami nélkül nem is lennék igazán én. Szóval, én azt hiszem, tökéletesen értem ezt a gondolatodat: "Aztán mégis megnyugtattam magam: én csak így vagyok én, még ha veszítek is ezzel,( óva intitek, ugye, hogy ne legyek már nyitott könyv), az írásban is valós lényem van, annyi, amennyit adni tudok belőle. És aki így elfogadja, amit itt talál, az jó helyen jár."
    Úgy hiszem, mindenki maga tudja, mi az, ami számára épp elfogadható és megfelelő bloggerként is, valóságos személyként is. És ha ezt úgy csinálja, ahogy neki jó, hát akkor abból csak jó lehet. :)
    Várom én is a további bejegyzéseket.....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon jó blogokat olvasok:), a tiedet is. És úgy vannak jól, ahogy vannak...
      Csak az marad hátra, hogy azon legyek, az enyém is úgy legyen helyes, korrekt, ahogy van...

      Csak az a mérce...ne lenne oly magasan:)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések