A rosszféle asszony

avagy miért zárunk kaput
avagy az  együttélés buktatói

Elmegy a két gyerek vallásórára, a nagy viszi a kicsit, két lépés az imaház, az anyja haza várja, hogy tanuljanak. Így nevezik azt a tevékenységet, amivel a másnapokra készülnek, az első osztály második hetében, komoly súlyt tulajdonítva  a dolgoknak. Haza várja, közben szól a telefon, baráti beszélgetés,szülinapi meghívás, élmények átbeszélése,amennyire így telefonban lehet, de még ennek az elején jön Ida, rokolyás asszony a szomszéd faluból. Érkezik a nagylány, kezet most, készül tanulni, de leginkább talán figyel. Figyeli a felnőttek érthetetlen világát. Ida a kézjelet nem érti, hogy menjen, azt sem, hogy a férj nincs itthon, így semmi esélye arra, hogy valamit kapjon ( miután már többször próbálkozott, és mindig szitkozódás lett a vége részéről), semmi baj, mondja, vár..(.ideje, biztosan, mint a tenger). A telefonbeszélgetésnek vége, közben már a házban is volt Ida, majd jobbnak látta kilépni, és szép szóra, hogy Kérem, menjen el, azt mondja: Maga milyen egy rosszféle asszony!!!Na, sebaj, csak menjen- az anya szívsebben lenne gyermekével, minthogy így szórakozzanak..., de Ida erre mondogatni kezdi a papírra nem vethető megjegyzéseit. Akkor, kicsit hangosabban, az anya: Vissza ne jöjjön! És a zárszó Idától: Meredjen ki a szeme!!!
Brrrrr- hidegrázás, vagy hidegzuhany, végtelenül szúrós tekintet...és fájdalom, remegés.

Akkor bezárul a kapu, és kezdődhet a tanulás. Azt kérdi a gyerek: miért nem zártál előbb kaput, akkor nem jött volna be. Mert hazavártalak, és zárt kapun te sem tudsz bejönni, nem éred a kulcsot, még a csengőt sem...

DE főleg azért, mert néha elhiszem, hogy jobb lesz a világ, és nem érhet baj, ha nyitva marad a kapu.

Ja, a rosszféle asszony én vagyok, Ida szemében.
Volt ennek már előzménye, de Ida nem érti. Hogy ha bánt, és értetlenkedik, azzal nem jut előbbre.

És cakazértis bezárom a kaput... Veronikához kimegyek, ha jön, és sosem engedem el üres kézzel. Nincs kőből a szívem...azért fáj,amit Ida művel.

Ui.
Együttélni nem olyan idilli, mint tarkavirágos ruhák szélben libbenő képeit nézegetni. És nem azért az egy kenyérért, amit ma kért. Egyéb dolgokért...amit csak az érthet meg, akit egyszer megloptak, meglökdöstek, netán leköptek, megfenyegettek, vagy csak egyszerűen szavakkal illettek.

Nem, nem börszín vagy ruha kérdése...mondjuk, ez véletlen egybeesés, és bárki tette volna, fájna....
De legalább annyira fáj ez a szomorú valóság is.

Igyekeztem még szombaton leírni, hogy a vasárnap már ne erről szóljon...

Ui.2...Vizsgálom a lelkiismeretem...és egyelőre nyugtázom, hogy nem vagyok elég jó ember...nem elegendően jó, hogy az ilyen rosszaknak odaadjam azt a fél kenyeret, ami itthon volt....

Megjegyzések

  1. Igyekszem még éjfél előtt ideírni, hogy nagyon tudja az embert az ilyen, valljuk be nem jogos megjegyzés őrölni.
    Semmi okosat nem tudok hozzátenni, mert saját tapasztalatból tudom, hogy milyen rossz. Aztán valahogy elmúlik, más jó élmények kisöprik belőlünk.
    Igen, idő kell majd hozzá, és még sokszor eszedbe jut.Ez is a szomorú valóság...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm.
      Az igazat megvallva, várom a dorgálást, hogy nem voltam elég keresztyén...vagy valami ilyesmi, hogy nem adtam...de ez van, most bevállalom, ez nem egy olyan eset.
      Alapból úgy veszem, ha én nem bántom, engem e bántson senki.
      csakhogy ezek a dolgok nem egészen így működnek.
      Közben itt már lassan hajnali 1, mégis nagyon értékelem:))


      Törlés
    2. Dorgálás? Részemről nincs!
      Szégyellve(?) vallom be, hogy én is így viselkedtem volna. Először nem, talán újra sem( nálad is voltak előzmények), de utána tanító célzattal, már bekeményítettem volna.Tudom, tudom, tőled még inkább mást várnak el...
      Közben itt is elmúlt éjfél.:-)

      Törlés
    3. Igen, az elvárások...de közben én is élek, érzek, stb.
      Nem gyakran kérem ki magamnak, viselkedni is igyekszem, akarom mondani, a normalitás azért jellemző rám:)
      Azért hozzáteszem, azon is éppen úgy meglepődnek, ha poénkodom, jópofa vagyok, mint amikor esetleg így megnyilvánulok...
      Most igazán nem is érdekel, mit gondolt a szomszéd, aki segített azzal, hogy menésre biztatta...Kicsit magammal vagyok elfoglalva, és azzal, mit gondolhat a gyerek...
      Szóba jön is ez egyáltalán?
      Vagy nem is olyan nagy ügy, csak jellemzően azzá teszem.( Talán éppen azért, mert attól tartok mégis, hogy mit gondolnak.)
      Inkább nézd meg a süninket a Falusi parókián:)) Kellemesebb, kedvesebb vendég volt:)

      Törlés
    4. Már tegnap megnéztem a sünit( tőled keveredtem oda), nem tudtam, hogy az a blog is hozzátok tartozik.Megismertem a lányokat, így jöttem rá a családi összetartozásokra.:-)

      Törlés
  2. Visszaolvastalak, és annyi jó dologról írtál, annyi mindenhez hozzászólnék, de képtelen vagyok összeszedni a gondolataimat.
    Csak annyit mondhatok: mindenki csak ennyire rosszféle legyen, mint te, akkor nem lenne semmi baj a világon.
    Én különben megfigyeltem, hogy nálam hangulat, lelkiállapot - vagy azt hiszem nevezhetnénk akár tudatalattinak is - függvénye az ilyesmi. Néha teljesen önzetlenül odaadok nem éppen apró dolgokat valakinek, máskor meg sajnálom odaadni a bevásárlókocsit az 50 banival a szerencsétlen gyermeknek. És azzal vigasztalom magam, hogy a kettő kompenzálja egymást...
    UI. Megcsináltam a magvas mécsestartókat az óvodába. Nagyon szépek lettek.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Köszönöm, hogy beszólsz, a meghívást is az óvónők közösségébe, bízom benne, hogy építő lesz.
      Adok-adok,én is, vannak személyek, akiknek készítek tudatosan...de ez a nő...valahogy nem férkőzött be a szívembe.És nincs is ráutalva- ez is lényeges szempont. Túl sokszor, túl durván bánt...és próbálom elhitetni magammal, hogy ezt még én sem érdemlem.

      Törlés
    2. Külön örülök a mécsesnek.És várom az alkalmat, amikor majd végre megnézhetem azt a Stefániát:)

      Törlés
  3. Az átokból kitaláltam, amit már sejtettem a hova tartozást. Félre ne érts,az embert nézem mindig. Vannak, akikkel határozottnak kell lenni. S az ember megtanulja, kin lehet, szabad és kell segíteni, s mik a határok. A saját kárán, a világból, a környezetéből.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tanulok, minden nap, az biztos...hogy hasznosítom is...az már egy másik kérdés...

      Törlés
  4. Amúgy nem lehet elég messze elmenni, mert ide is becsengetnek, én meg nem árulom el, hogy tudok nemcsak németül...mutatják a személyi igazolványukat...aztán szinte mindig adok valamit, aprópénzt, ételt. Egyszer nem nyitottam ajtót, utána meg szégyelltem magam, mert "csak" kért, nem bántott. Amúgy én sem adtam volna, ha a helyedben lettem volna. Én éltem Magyarországon is tíz évet, ott néha segítettem egy jótékonysági szervezetnél ruhaosztáskor, és tudom, mennyire agresszívek tudnak lenni...olyan kiábrándító, ahogy a szemedbe hazudnak. Épp ezért olyan lehengerlő az a mondat, hogy "mert úgy szerette Isten ezt a világot"...s benne mindenkit, azt is, akit mi nem vagyunk képesek szeretni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Igen, tudom, hogy nem vagyok elég jó.
      Igyekszem fejlődni, legalább elfogadni, ha nem is szeretni, de azért ha nem muszáj, ok nélkül ne bántsanak.
      Különben nagyon sajnálom az elesetteket...ő nem volt az.

      Törlés
  5. De hát elég jó vagy. Tökéletes sajnos ezen a Földön nem lehetsz...

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések