Hoztam magammal


pár dolgot onnan, ahol jártunk.
Emlékeket.

Egy kis sztráda Kolozsvár felé

Nap

Országúton hosszú a jegenyesor....Nagykárolyba menet

Amit menet közben lencsevégre kap az ember lánya

Magyar utcakép

A kegyelet virágai

Különleges szolgálat- sosem hittem, hogy temetésen fényképezni fogok

Nem is az a lényeg, hogy mennyi időt töltöttünk ott

A Gyulai vár udvara



Nagyszalonta

Erdélyi kék

Román utcakép

Pusztakamarás

Napsugár vár haza

Csak nekünk jelentenek valamit, és azoknak, akikkel együtt megéltük az elmúlt napokat.
 Ez mindig így van- szemlélünk vagy átélünk, befogadunk vagy kizárunk, érdekel vagy lepereg.
Elmeséljük, vagy a miénk marad, tanulságos vagy közömbös mozzanat, elgondolkodtat vagy vállvonogatást hoz...minden rajtunk múlik.

Ha megtanulok ügyesen összegezni, akkor napirendre térek. Addig is jó, hogy nem vagyok függő :)

Részletek később...


Megjegyzések

  1. No meg azoknak is jelentenek valamit a képek, akik bár nem veletek együtt, de már jártak ott. A gyulai képnél önkéntelenül is mosolyra húzódott a szám, és még mondtam is, hogy jééé, Gyula! Mert én nagyon szeretem, nagyon kedves emlékek kötnek oda. :-)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök:)
      Ahogy annak is, hogy majdnem élőben beszélgetünk:)
      Szép estét!

      Törlés
    2. Meg, szerintem, azoknak is mond valamit, akik sem veletek, sem nélkületek még nem jártak ott, de olvassák a blogod: szépségeket látunk, a Te szemüvegeddel:)
      ...és azoknak is mond valamit, akik nem tudták, mi végre ez a nagy csendesség nálad:)

      Érdekes, ez a függetlenség érzés engem is megnyugtat időnként: mikor rájövök, hogy blog nélkül sem dől össze a világ :)

      Törlés
  2. Csodás fotók!!!!!!Én is felemásan vagyok a temetési fotózással kapcsolatban,most meg már bánom,hogy nem fotózott senki anyukám 9 évvel ezelőtti temetésén.
    Férjedről sokatmondó a fénykép.Jól tetted,hogy ,megörökítetted!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :)Azért várom azt is, hogyan dolgozta ő fel mindezeket. Egyelőre a hétköznapi teendők annyira lekötik, hogy nem jutott oda, hogy megörökítse...érdekes lesz.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések