Az ajándék célba ért

 

 Ez a rózsa már itthon készült.
Sajnos későn, sokkal később, mint ahogyan kellett volna.
A kredencen már akkor elhevert az iskolában készített, amikor hazaértem, de akkor figyelmemet az vonta el, hogy jól ment matematika felmérő...csakhogy nem jutott a végére. Vagyis nem fejezte be.
.....satöbbi, ami ezzel jár:
- hogy hiába oldott meg itthon hibátlanul minden típust, amiről azt gondoltuk, benne lesz  a felmérőben
- hiába tudta, mit kellett volna az elmaradt gyakorlatban, vagy gyakorlatokban, tudja  a fene, hányban, csinálnia
- ami megmarad az, ami alapon van...
-és nem, ő nem fejezte be....

És akkor én nem arra gondoltam, hogy ő fel sem fogja, hogy micsoda falcs képet mutat ez majd matematika tudásáról, hogy ő nem érzékeli, mikor jár le az idő, hanem pontosan, szépen igyekszik dolgozni....
én akkor csak haragudtam, dühös voltam- nem mondom, mennyire....:(, és felettébb szomorú.

Hosszú délután telt így el, ami alatt minden házi feladat elkészült, amit csak meg lehetett oldani előre a következő hétre, zeneelmélet és hegedűgyakorlás egyaránt,  a világ összes büntijét felsoroltam, ami csak eszembe jutott...
...és előkerültek a falevelek a táskából
Mert ő nekünk még szeretett volna készíteni. Engem is meg akart tanítani levélrózsát készíteni.
És felülkerekedett rondaságomon, és akkor készült az a rózsa. Az enyém, meg az övé. Három van mostmár a vázájában...mert akkor már értettem, honnan van a kredencen is egy.

Magyarázatot, megoldást keresek.
Hogy neki jó legyen.
Hogy az iskola élmény, pozitív élmény legyen.
Hogy szorgalma ne vesszen a semmibe azért, mert lassú,és mert ráragasztjuk mellesleg ezt a jelzőt.( Mellette meg az osztály talán leglassabban dolgozó gyereke ül- akihez ha hozzáméri magát, mindig azt hiheti, épp időben van....mert ő sem előzte meg...)
hogy segítsek neki kiadni magából mindazt, ami benne van.
Hogy ne törjön le, hanem megtanuljon küzdeni, és megértse a küzdelem értelmét.



S bár ez az írásfüzet most semmiképpen nem akar megfordulni, mégis jól látom, amit meg akarok örökíteni: szépen, tisztán, helyesen dolgozik, mindamellett, hogy napi és heti nagyon sok órát.
Néhány hete elsős...
Istenem, vajon, mit gondol ő erről???
Mert én végtelenül büszke vagyok rá, arra, ahogy viseli, mindezek után mosollyal,arra, amilyen szeretettel mesél mindenről, ami az iskolában történik,  arra, ahogyan már megtanulta az első kis darabot könyv nélkül játszani, még akkor is, ha az román népi dallam:), és arra, ahogy viselkedett velem szemben az elmúlt két napban.
Anna képes rajtam felülemelkedni, szeret, ápol, figyelmes...olyan, amilyennek egy felnőttnek kell lennie...

Hol rontjuk el a dolgot, kedves felnőttek???

Megjegyzések

  1. Talán ott, hogy elfelejtjük milyen is volt annak idején, amikor mi lettünk elsősök, felsősök, kerültünk gimnáziumba... De talán nem is mi rontjuk el, hanem a világ, ami körülöttünk van, ami nem engedi, hogy rájuk figyeljünk, amikor ők ezt szeretnénk, ami nem engedi észrevenni a rózsát a kredencen, vagy a kincsesládát a rajzon...

    De csoda az ilyen gyerek, és hidd el, tudja, hogy mennyire büszke vagy rá. Nekem pedig az a példa, ahogy ezt leírod, megéled.

    Szeretettel Betti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez is átvillant rajtam, hogy Istenem ,milyen elsős voltam én?...Nem tudom.
      Az az apró részlet jut eszembe, hogy nevemet rövid u-val írtam...és ki kellett javítania a tanító bácsinak. Azóta tudom, hogyan helyes.
      Talán így, szép lassan, mindent, ami fontos megtanulunk.

      Törlés
  2. Ott rontjuk el, hogy mindenáron bele akarjuk őket kényszeríteni abba a keretbe, amit valaki, valamikor kijelölt. És természetesen a legtöbbünk a keret legfelső részébe kívánja a gyerekét, és végül ebből lesz a csupa görcs elvárás részünkről.... mert meg akarunk felelni. Mintha a mi vizsgánk lenne, hogy is szerepel a gyerek az iskolában (gondolom nálad még duplán, mert óvó néni vagy).
    Anna munkái gyönyörűek. Ennek örülj, és légy büszke. A tempó is meglesz majd, amikor már biztosabb lesz magában.
    Egyáltalán nem mellesleg: én most sem tudnék ilyen szép hangjegyeket gyártani. :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Hát én nem skatulyázom, de ha már van egy feladat, gondolom, azért van, hogy elvégezzük...ezért törekszünk a legjobbra.
      Ez az egész egy kicsit a mi vizsgánk is- arra gondolok, hogy a rendetlen gyerekeknek is mindig a szüleit szokták emlegetni:))

      Törlés
  3. Biztos, hogy lassú? A tanítónéni szerint is? Szerinte okoz ez problémát?
    Idő kell neki, hogy belerázódjon. Még csak most kezdte az egészet. Sok idő ám, mire megszokja az elvárásokat, meg a rendszert. Az írásképe teljesen jó, és mivel ehhez a lassúsághoz nem társul hanyag írás, szerintem aggodalomra nincs ok. Idő. Majd belejön.
    Figyelni kell nagyon rá, a rezdüléseire is, hogy hogyan zajlik benne mindez, de ezzel nálatok nem hinném, hogy probléma lenne. Mármint a ráfigyeléssel.
    A tanítónéni személyisége és hozzáállása is nagyon fontos. Hogy támogatóan sürgesse Annát, ne pedig a munkáját akadályozó problémának fogja fel. Ezt csak azért mondom, mert sajnos láttam erre példát, és annak a kicsi lánynak a lelkéből egy rész ráment... Egyértelműen a pedagógus hibájából.
    Jó lesz ez! Nem lesz gond!!! :-) Csak türelem és figyelem.
    mondom én, akinek még csak másodikos az elsője... :-)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most tanulmányozzuk a tanítónéni hozzáállását. Egyelőre kértük, sürgesse, segítően, és biztosan meg is teszi. Nem , nem gondolom, hogy ő is ilyen nagy gondnak fogja fel...de ha a feladat teljesítésében akadályoz, akkor csak probléma, nem?
      Egyébként én is tudom, hogy jó lesz, jónak kell lennie...és igyekszem türelmesnek is lenni:)

      Törlés
  4. Köszönöm, mindhármatoknak.
    Beszélgettünk erről a tanító nénivel, kérdem, hogy biztassa, segítse, hogy haladjon. Úgy érzem, ő nem éli meg tragédiaként a dolgot. Ami jó, persze..de ha felmérő van, és azt osztályozza? Akkor azért nem lesz jó, mert nem fejezi be, vagy talán lehetne jó, ha ideje lenne rá.
    Tudom, a mai világban egyszerre kell gyorsnak és jónak lenni. De vajon első osztály legelején is?
    Mi marad meg ebből a gyermekben?
    Mert ha szaladásban lesz a sor végén...hát legyen, de abban, amit tud, amiben jó, mármint az értelmi képességek ki és felhasználásában...?
    ami meg a skatulyázást illeti, meg a rendszert- ugye nem mi találtuk ki, mi csak benne élünk, és megpróbálunk alkalmazkodni. Jól akarjuk csinálni, ez tény- magunkért, értük.
    Nehéz egy olyan gyereknek, akinek az anyja mindig első volt- bár ő ezt nem tudja, maximum látja, hogy csak ennyire vitte vele:)
    És ha nem fontos az egész, akkor meg minek van felmérő? :)Ez költői kérdés....

    VálaszTörlés
  5. Hol rontjuk el...? A sok elvárással és a túlreagálással... Sokat tanulhatunk a gyerekektől, különösen a "feltétel nélküliség"-ről. Ha mosolyogva, szeretettel mesél mindenről, és veled is meg akarja osztani élményeit egy közös alkotással, akkor nagy baj nem lehet. Sok alkalma lesz még bizonyítani, javítani. Az idő beosztása is tanulható. Kis elsősként, az első felmérő talán még nem ad okot a beskatulyázásra... Türelemmel és szeretettel menni fog...!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is pont 1gy fogalmaznék:), ez abszolút így van...és még oly sok minden mögötte.
      Valóban fontos a dolgokat éppen megfelelően lereagálni. Nekem nem mindig jön össze.

      Törlés
  6. Ahogy olvastam soraid, a nagyobbik lánykám jutott eszembe. Pontosan ilyen gondokkal küzdöttünk. Volt viszont egy nagy tanulság az életemben, ami máig a fülembe cseng: " Jaj lányom, olyan lassú vagy!!!"
    Hát én megkaptam rendesen, minden nap többször. Érthető, ha nem akartam u.abba a hibába esni. Türelmes voltam, finoman buzdítgattam... ma már Ő ad tanácsot a huginak, hogy érettségin mit és hogyan......., hogy be tudja fejezni:)! Az pedig, hogy valaki precíz, pontos munkát végez előbb v. utóbb, de biztos megtérül:) Szegénykém még csak most csöppent be az iskolába, úgyis felveszi a ritmust. TÜRELEM :)!!!
    Ilyen rózsát biztosan készítek ma a lánykáimnak, mert tegnap elég kötekedő voltam :(,de tudok a gyermekeimtől bocsánatot kérni és ez fontos szerintem :)!

    VálaszTörlés
  7. Jó volt a szülők gondolatait olvasni!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Túl azon, hogy személyesen vetődött fel a dolog, én is azt gondolom, vannak témák, amiket jó megvitatni, megbeszélni...csak épülünk belőle valamit.

      Törlés
  8. Végigolvasva a bejegyzést és megjegyzéseket úgy érzem, kötelességem hozzászólni. Bár mindenféle gondolat kavarog a fejemben, azt hiszem egy fontos dolgot tudnék mondani: egy felmérő, az csak egy felmérő. Nem az határozza meg személyiségünk, értékünk, és valóban tudásunk sem. Nagy sajnálattal észlelem, hogy ilyen fontos az, hogy A. nem fejezte be a feladatok megoldását, minden bizonnyal ügyesen megoldotta volna. Szerény véleményem pedig az, hogy elég, ha ő meglátja annak következményét. Van ő annyira felelősségteljes, még akkor is ha csak 6 és fél éves, hogy megértse. S talán legközelebb jobban alakulnak a dolgok. Ez a tanulás része:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen egyetértek. Csak nem a tanító néni?
      A kisiskolás is képes felelősségteljesen levonni a következtetéseket, és tanul belőle. A szülők jóval nagyobb pánikot csinálnak a felmérőkből mint ők, és ez helyezi az igazán nagy nyomást a gyerekre. Megérzi anyuka túlzó aggodalmát, és felkavarja. Ebből adódóan persze jóval izgatottabban fog nekiállni a következő felmérőnek is...
      Persze a szülőket is megértem, hiszen mindenki a legjobbat akarja kihozni a csemetéjéből. Javaslatom, hogy mindig konzultáljunk a tanítóval, és próbáljuk rábízni magunkat is. Remélhetőleg tudja mit csinál!

      Törlés
    2. :) Hogy legalább két oldala van a dolognak, az biztos...
      S bár lezártnak tekintem a dolgot, annyit azért hozzátennék, hogy Anna mit sem érzett az én aggodalmamból, hiszen én teljes nyugalommal engedtem el, látva, hogy a feladatokat meg tudja oldani...
      A teljességhez hozzátartozna az is, hogy mi az, aminek nem jutott a végére, vagyis, mi volt a követelmény, de nem látom értelmét itt boncolgatni a dolgot.( Számjegyeket kellett egymás mellé írni...és a sor hosszúnak bizonyult. Ez pedig valóban nem a tudását tükrözi. Meg azt, hogy a leírtak helyesek, szépek...csak nem jutott belőlük a sor végéig.)
      Pedagógus és szülő kettős szemüvegével nézem és látom a dolgokat. És igen, azt gondolom, hogy ha vannak követelmények, azoknak eleget kell tennie-különben miért vannak? Ha nem fontos, hogy megoldja, miért van elejébe téve...Költői kérdések, mégis megfontolandó a válasz.
      És hát az vesse rám az első követ, akinek nem fontos, hogyan boldogul a gyermeke....

      Törlés
  9. Szia! nagyon sokat lapozgatom az oldalad. Sok szép és követendő példát látok benne. A szeretetről melyet sugárzik a blogod megkapó.
    De had szóljak és mondjam el csendben a véleményem ha már feltetted a kérdést.

    Igen jogos a kérdés. De a választ mi magunknak kell otthon a fejekben megadni.
    Nézzük a kérdést és az általam gondolt viszont kérdést mely akár egyszer válasz is lehet. És most ha nem haragszol indulok a te példádból már amit én laikusként ismeretlenként látok. Elsősorban és ez a természetes hogy szeretetre neveljük a gyermeket. De mindez csak otthon és az imaházban látszik ilyen természetesnek. Mert mit lát az a gyermek ha kilép az otthon melegéből az utcára vagy akár az iskolába. Ha mindehhez hozzá vesszük hogy dől szegény gyerekekre a világ szennye....amellyel szemben tehetetlen. Otthon türelemre neveljük és szeretnénk ha megfontolt és precíz lenne. Ezzel szemben mit lát máshol, pl az iskolában. Hogy rájuk döntik a sok tennivalót és mindezt még rögtön, azonnal, tekintet nélkül azonnal nem számít hogy két egyforma gyerek nincs nem hogy a földön de még egy osztályban sem. Mit vesz észre ebből a gyerek-hát azt hogy őt biza leértékelik mert ő bizony igyekezett de hát hol tehet ő arról hogy kicsit lassabb vagy megfontoltabb mint a másik. Pláne mint mondod hogy mellette egy még lassabban dolgozó gyerek ül.
    Nos az az érzésem mi szülök egy magunk által elképzelt világot igyekszünk megteremteni és ha lehet "eldugni a gyermek szeme elől mind azt amit nem akarunk hogy lásson otthon ami persze nagyon szép és jó, de! a gyermekünk kilép ebből a körből és egészen mást lát, mást tapasztal. Ami által az ő kis fejében szerintem igen csak zűrzavar támad.
    Ráadásul még mi szülők is türelmetlenek vagyunk velük nem is kevésszer. Türelmetlenek és feszültek. A maximumot akarjuk kihozni a gyermekünkből miközben lehet fogalmunk nincs rossz esetben hogy mennyit bír el a gyermekünk.
    Elfelejtkezünk arról hogy mi magunk sem vagyunk maga a tökéletesség.
    Hajlamosak vagyunk vagyis inkább nem vesszük észre ha a gyermekünket nem a hanyagság a nemtörődömség vezényli ha nem, ép az öröm okozás a szeretett személyek felé. Neki az a fontosabb. Neki akkor annak a tündér gyermeknek akkor ép az a rózsa volt a fontos hogy neked megmutathassa mit tud ő. Miközben mi azt nézzük mit teljesít és hogyan. Mert mindannyiunk számára a cél a fontos és a teljesítmény ahogy tőlünk is ezt várják el maradéktalanul.S ha netán hibázol!- a földbe taposnak.
    egy sóval sem állítom hogy ne legyen ami inspirálja hogy lássa valamiit valamiért. De könyörgöm ne mindenáron, és mindenek felett.
    Bár mint a példád mutatja a drága gyermeked képes felül emelkedni a dolgokon amiken még néha mi felnőttek is képtelenek vagyunk, legfeljebb akkor ha az orrunkra koppintanak remek példával és időben.
    Nos nem akarom tovább húzni a dolgot...csak az olvasás közben felgyülemlett bennem a sok gondolat. remek írás volt és remélem sokan tanulunk belőle.
    üdvözlettel és tisztelettel egy blogtárs.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örömmel üdvözöllek!
      Megtisztelő véleményedet köszönöm, tudom, mindez így van, és örülök, hogy van esélyünk dolgokon javítani, igazgatni. remélem, nem fizetünk túl nagy árat.
      Ami meg a többit illeti, nagyon jó gondolatokat hoztál, továbbviszem mielőbb:)
      Üdv!

      Törlés
  10. Én is örülök hogy annyi olvasás után vettem a bátorságot és leírtam amit gondoltam. Ritkán teszem. Viszont az írásaid annyi gondolatot ébresztett bennem. sajnálom hogy ép reggel jutottam odáig hogy elolvassam úgy az írásod hogy nem néztem bele mások hozzászólásaiba. Nem akartam megzavarni a gondolataimat. Így is úgy érzem kicsit kapkodva írtam. Sok minden bennem maradt de remélem nem gond majd ha megosztom veled és az olvasóiddal. Magam is négy gyereket nevelte , illetve még a mai napig is kettőt próbálok nevelgetni. :) Több kevesebb sikerrel.:) Bár már ők is elég nagyok 20,5 és 22 évesek. De ahogy elnézem el kel a figyelő tekintet:) Talán ép azért is mondtam el a gondolataimat mert szeretnék óvni mindenkit hogy a későbbiekben ne legyenek olyan gondjaik és nehézségeik mint nekem.
    az a jó amíg meg van a szándék a jobbításra és időben lássuk a problémákat..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm.
      A legjobb véleményt úgy formálhatod, hogy nincs előtted mások gondolata. Csak te meg a téma. Akkor te vagy, semmi befolyásolás.
      Örömmel olvasom, hogy van gondolat, ami ide tart, persze, hogy kell a tanulság.
      És még nagyobb öröm, hogy végre érdemesnek tűnik kiadni az itt felmerült kérdésekre a reakciót. Ennél nagyobb megtiszteltetés nem is kell.
      A közös szálat felfedeztem, a legjobb, most látom, egyből tegeződtem, ez rám nem jellemző, elnézést:), és visszavárlak...

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések