Hova is van a kutya másik fele elásva?

Olvastam egy bejegyzést,ami arról szól, hogy az emberek egyik fajtája megmutatja,amit dolgozik, és ugyanott azt is, hogy ez egyenlő az öndicsérettel, a magamutogatással.Meg azt is, hogy már semmi igaz érték nincs, meg , hogy tele mocsokkal a világ. Nem linkelem be, mert a szerző arra kért,senkinek ne beszéljek a blogról. Így csak magára a gondolatra keresem a felelet, de úgy érzem, belebukok, s talán ez is volt a cél.
Magamat láttam abban a kategóriában, amely munkája eredményét megmutatja.Bár korántsem elég rendszeresen,és nem olyan minőségben, ahogyan szeretném, mégis időnként ezt-azt becsempészek ide. Mert azt gondolom, hogy egymás munkája által épülhetünk. És ha valakinek segíthet az ötlet, amit megvalósítottam, miért ne használná, vinné tovább? Innen arra már fáj a lelkemnek, ha ez egyenlő az öndicsérettel, magamutogatással. Hiszen olvasni, megnézni nem kötelező. Ha meg nekem lesz jövőre szükségem az ötletre, anyagra, akkor meg itt az archívum, előveszem, és újrahasználom.
A világ nem attól rossz, hogy emberek megmutatják, amit dolgoznak. ( mellesleg úgy értettem ugyanott, hogy mindez ráadásul felszínes, gyenge munka is, érdemtelen lenne megmutatásra...). A világ azáltal rossz, hogy nem vagyunk képesek  a megvalósításoknak együtt örülni. És ez megint csak nem annak a hibája, aki közzéteszi munkáját.
Mert ha senki soha meg nem mutatja, mit tud, akkor  a következő generációk talán még beszélni sem tanulnak meg.
Vagy rosszul gondolom???

Megtorpantam, ha ez volt a cél, akkor talált...elgondolkodtam,és tovább lépek.
Továbbra is azt gondolom, hogy egy egészséges társadalomban kell, hogy legyen kommunikáció, érdeklődés a másik iránt, elfogadás. Elfogadása annak, hogy ha  a másik éppen nem  a magam módján vezeti az életét, akkor az neki biztosan jó, és nekem hagynom kell, hogy ezt megtegye.

A bejegyzés többi részletére , mely az anyagiasság eluralkodásáról szól,  a külső csillogásról már nem szólok, azt nem vettem magamra-minden jellemez ugyanis, csak a luxus nem.Még szerencse, mert most azon is kellene fájjon a fejem:)

Az is lehet,hogy valami másfajta magamutogatásról van szó az írásban...bárcsak így lenne. De mivel én csak ilyen téren mutatom meg- a mindennapok mellett, amit teszek-, erre tippeltem- nagyon leengedett orral:(

Megjegyzések

  1. Julia , egyetertek veled, mert en is szeretem nezni masok munkajat s egy-egy jo otletet "ellopni", vagy csak egyszeruen nezegetni, gyonyorkodni.Most eppen arra gondolok, hogy ha valaki meglatja a fa gyonyoru gyumolcset nem gondol arra, hogy ez most onmutogatas, vagy a viragok pompaja.Mert ugye mindenben meg kell talani az egeszseges egyensulyt.

    VálaszTörlés
  2. Van még érték a világban, nehogy már átessünk a ló másik oldalára.:-)
    Én, ami kicsit tudok, megmutatom, még a kreatívkodásom is, pedig sokkal nagyobb hozzáértést is látok máshol.
    Van aki dicsekvésnek veszi, van aki az öröm megosztásának, azt hiszem a befogadó egyéniségétől függ, ki hogyan látja.
    És ha ő másképp, mint én, azzal sincs baj. Egyébként lehet,hogy a magamutogatás, a dicsekvés és a munka, öröm eredményének megmutatása között lehet, hogy nagyon szűk a mezsgye. Valószínű csak a mértéktől függ.(?)
    Egyébként most vagyok abban a korszakomban, hogy a kevesebb a több, de ez nem ok arra, hogy hallgassak, ne mutassam meg valamit.
    Csak ne legyenek erős végletek, mert ott kezdődik a számomra a probléma.

    VálaszTörlés
  3. Iri, nem olvastam a megjegyzésed, éppen akkor írtam, de úgy látom, te is az egyensúlyt tartod fontosnak, én a végletek kerülését. Hasonló véleménynek tartom.

    VálaszTörlés
  4. Ahogy egyszer írtam is róla, én megmutattam régebben, még néha most is idecsempészem, ha úgy érzem fontos. Mert jó volt, mert örülök neki, mert voltak csodálatos pillanatok, amit érdemes megosztani másokkal. Azóta van erre külön blog is, s a szereplő vendégeknek pl. el is küldöm a linkeket, hadd lássák magukat, ők nem tudnak fotózni, mert ők a szereplők, s kaptam is ezekért köszönetet. A szereplő szülők, gyerekek , családok le is töltik onnan a fotókat, tehát meg is osztom velük. Érdekes a dicsekvés soha eszembe nem jutott, inkább a közös öröm. S igenis, nagyon sokat tanulok blogokról, s küldöm tovább a kismamáinknak, kolléganőknek pl. a barkácsötleteket, esetleg olvasási ajánlatokat, könyvelemzéseket, lássák, olvassák, használják! S jó ilyeneket találni, s megosztani.

    VálaszTörlés
  5. Néha, nagyon néha van olyan érzésem csak néhány blogot nézegetvén, hogy az írója kicsit dicsekvésből sorolja fel az eredményeit. Mert amikor valakinél azt látom, hogy havonta 15 könyvet olvas el, háromnaponta kipróbál egy új receptet, kétféle lekvárt készít el és mindemellett a horgolás-kötés-xszemezés témakörében is 4-4 db/féleség alkotásokat prezentál mindezt három gyerek mellett, dolgozó nőként, akkor elgondolkodok, hogy vajon ezt tényleg mind ő egyedül???
    De ilyen csak kevés van. Legtöbbször azt érzem, hogy aki megmutatja a dolgait azért teszi, mert nagyon szépet alkotott és mások inspirálódjanak, tanuljanak belőle - vagy azért, mert annyira nem tökéletes az alkotás, de nincs más fóruma, ahol bemutassa, hogy lám, én is csak így tudom, mégis bele mertem vágni, tégy így te is. És ez szerintem jó. Nagyon jó! Akárcsak azért is, mert néha a gyengeségeinknek is helyet adunk itt - és bármilyen gyarló dolog, ezzel segítünk a másiknak, hogy nem ő az egyedüli, aki megfárad néha, rossz kedvű lesz. De aki az életben mindenhol a csomót keresi a kákán is, az itt is megtalálja a "nnna, ugye!" érzést.

    VálaszTörlés
  6. Azt hiszem akkor van gond,ha vki azért készIt el vmit, azért törekszik ebben vagy abban,h. azt megmutathassa. Boldog ember az, azt hiszem, aki ezzel mai fura világunkban nem találkozott. Én( és ezzel,mint kiderült nem egymagam vagyok Igy) egyre inkább látom, tapasztalom,h. egyre többen vannak már, kik lassan azért oly buzgók csupán adott dolgaikban,h. megmutathassák azt. Nos, ha erről lenne szó, akkor igenis értéktelennek tekinthető, amit tesz, legalábbis szerintem. Amúgy meg valóban az lenne a lényeg,h.senki ne essen át a ló másik oldalára és ami még ennél is fontosabb, soha ne Itélkezzünk, mIg nem tudjuk, miről lehet szó...

    VálaszTörlés
  7. Esküszöm nem olvastalak azelőtt, hogy megírtam ma a saját bejegyzésemet.....
    Nekem semmi bajom senkivel.. azt is bírom, aki képes fázisfotókat készíteni mondjuk a buktakészítésről, meg azt is, aki háromhavonta egyszer megörvendeztet három sorral, amiből kiderül, hogy minden rendben, csak nem ér rá. Ha neki ez így jó, akkor nekem is.
    Ennyire egyszerű is lehetne, nem?

    VálaszTörlés
  8. Háááát... (És tudom, hogy így nem kezdünk mondatot...)
    Eszembe nem jutott eddig, hogy azért írnék blogot, mert dicsekedni, magamutogatni akarnék a szavak negatívabb, pejoratív értelmében. Természetesen, dicsekvésnek is lehet venni, amikor leírom, hogy a kislányaim milyen ügyesek, vagy hogy milyen jó eredményt ért el valamelyikünk itt vagy ott, de úgy gondolom, hogy ezek nyugodtan beleférnek az egészséges keretekbe, és inkább az örömöt fejezik ki, mintsem dicsekvést. Hiszen, ha magunkról, a családunkról írjuk a blogot, akkor azt írjuk le, ami történik velünk, ami részese az életünknek, nem?
    A másik blog, az már más tál tészta. Mégsem éreztem soha azt, hogy dicsekvésképpen jegyezném az ételeinket. És szerencsére soha nem is kaptam ilyenszerű visszajelzést a 4 év alatt, amióta írom. Szerintem meg kell mutatnunk, ha tudunk valamit, hogy más is tanuljon, épüljön, illetve saját magunk is tanuljunk, csiszolódjunk előzőleg elkövetett hibáinkból.
    Többen írták, én csak más szóval írom: az arany középút a fontos MINDENBEN!!!

    VálaszTörlés
  9. Úgy gondolom azok veszik dicsekvésnek a pozitív sorokat bármilyen témában, akiknek ugyanaz hiányzik az életéből. Keserű érzés nekik látni azt, hogy más meg tudja csinálni. A lehetőséget, hogy akár ők is megtehetnék, részese lehetnének valami hasonlónak, nem használják ki, mert talán nincsenek olyan állapotban, hogy erőhöz jussanak hozzá. Helyette kibuggyan belőlük a keserűség valamilyen formában, akár így is, hogy kritizálnak.Könnyebb mást lehúzni, mint fölemelkedni.
    Még csak el sem ítélem őket, mert nagyon is emberi,senki sem szent, de előbb utóbb meg kell tanulniuk kezelni az ilyen helyzetet, különben beleragadnak az önsajnálatba, és más élményéinek tudatos elszürkítésébe.

    VálaszTörlés
  10. Most jutottam el idáig, hogy elolvastam ezt a bejegyzésedet. Én sosem úgy nézem a blogokat, hogy bárki is dicsekedne bármivel, attól függetlenül, hogy lehet annak szánja, egyszerűen ahova járok az érdekel. Illetve aki írja, ő is. Ha már nem fog, nem nézek be. Nekem ennyit jelent a blogvilág. Megismertem olyan embereket, akiknek az írása érdekel, az életben is találkoznék velük. Egyenlőre nincs rossz tapasztalatom, de ha lesz az biztosan rosszul fog érinteni. Élni és élni hagyni.:)

    VálaszTörlés
  11. Júlia!
    Szerintem semmit sem kellett volna ennyire magadra venni!
    A blogírás veszélyes műfaj, mert amit valami belső indíttatásból leírunk, a magunk érzéseivel és magyarázataival esetleg egészen másképpen hatnak és csapódnak le valaki másnál, aki más helyen, más lelkiállapotban és más érzésekkel olvassa. Ez kivédhetetlen...
    Ettől még olyan jó írni, leírni, rögzíteni!
    Hajrá továbbra is!

    VálaszTörlés
  12. Annyira igazad van, és hálás vagyok azért, amiért Te írogatsz, és én olvashatlak...

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések