Amikor nem akarok írni,

újraolvasok egy-egy verset.
 
Szilágyi Domokos
Kényszerleszállás

Nem lett, mégse lett belőlem angyalka, tollsöprű-szárnyú, sztaniol-glóriás, gyolcspendelyes, hercig, kicsi édes,
olyan, aminőket rettenetes módszerekkel gyártottak gólyamesegyártó nagyanyáink,
méhükkel örökké bajlódó nagyanyák, szegények, angyalgyártó kisiparosok; - : mert bűnnek nem bűn, csak ama bizonyos eredendő; és isten angyalkáit szaporítani talán még erény is.
Nem lettem angyalka hát; sivalkodván, szárnyatlanul, de meg szárnytalanul is, úgy zuhantam, bukóröpülésben, íves vinnyogással, a biztonság kínzón-vakmerő erejével, mint egy berepülő-pilóta.
De nem sajnálok mást, csak a tollsöprű-szárnyat, melynek hasznát veheti az ember, ki meg akarja tisztítani e pókhálós századot.
Nem lett belőlem angyalka, szelíd, pendelyes, szöszi, ki ott lebeg a világ minden lebegő pallója fölött, hogy vízbe ne pottyanjon senki szelíd, szöszi, kicsi édes,
óvja őket a túl sok fagyitól, elhallgatja előlük az angyalgyártás kis- és nagyipari módszereit, estente mesét mond arról, hogy a Sárkánynak mind a hét feje tökkelütött, és különben is a Sárkány csak arra jó, hogy levágják neki mind a hét fejét,
mert, tudjátok, gyerekek, e világon csak a Sárkány mulandó. Elég ennyit tudnotok a mulandóságról.
Sem angyalka, de láng-pallosú kerub se lettem. A lángszórót már a Paradicsomban sem szerettem,
pedig ott még mily kezdetleges vala! Nagyjából nem volt célja egyéb,
mint a sarki rendőrnek: pirosra állítani a lámpát. Nos hát, nem lettem sarki angyal,
s az vesse rám az első követ, aki biztosan eltalál, mert meghalni nem szeretek, de ha muszáj: egyszer bőven elég.
Nem lettem angyalka; ördögöcske inkább: vigyori, szélhámos, szemtelen, kiszámíthatatlan, kaján, konok, utálatos, békételen, békélhetetlen, B12-lhetetlen,
figyeljetek, kislányok, kisfiúk, mielőtt elaludnátok, elárulom nektek, hogy az a Sárkány nem is olyan tökkelütött, s azt se higgyétek, hogy Meseország valami különös világ, mindennapi dolgok történnek ott is,
tegnap például vekkerszínű strandfelhő úszott a palatetőn s a walesi hercegérsek elsőszülött fia szinkrofazotront szült egy okker éjszakán, de mire megjöttek a mentők, elfolyt már a nehézvíz,
és képzelje, Mrs. WHO, három órát álltam sorban kapcabetyárbecsületért és mire odaértem, elfogyott,
ezenkívül egy washingtoni milliomos 200 000 dollárért megvette Ferenc Jóska Rhesus-faktorát, de egy gengszterbanda kilopta belőle a golyóscsapágyakat, hát nem egy bosszúság?
Pedig én hittem a pápa csalhatatlanságában, míg ki nem derült, hogy folliculinnal üzérkedik!
Alukáljatok, kislányok, kisfiúk, nem történt semmi különös, nincs semmi baj, mindezt csak úgy mondtam, mert épp eszembe jutott, bukórepülésben, a huszadik század közepén,
mert nem lettem angyal, az ördög vinne el engem; egyetlen tudományom: az élveboncolás,
nézzétek ezt a ronda tetemet. Az enyém. Élő tetem, igen. Hagyjatok békét a logikámnak.
Kecsesen megemelem koponyatetőm, nézzétek ezt a kopasz agyvelőt, hogy megkérgesedett, pedig még csak pár millió éves,
s hogy elkérgesedett! mennyi mindent kibírt, a nyavalyás, mennyi mindent kibírt, ami - nem vele történt! Tudjátok-e,
hogy e pár millió év alatt hányszor fordult elő,
hogy minden becsületes embernek meg kellett volna őrülnie! Ne csodálkozzatok a primitív törzseken, melyek szentnek tartották az őrülteket. Hát nézzétek e kérges, e becstelen agyvelőt, kislányok, kisfiúk, s okuljatok. És
angyalkát egyet se lássak köztetek! Angyalkát, szöszit, szelídet, gyolcspendelyűt, tollseprű-szárnyút, sztaniol-glóriásat,
és hagyjuk a sárkány-mesét, és nékem, aki nem lettem angyal, tollsöprűszárnyú, sztaniol-glóriás, gyolcs-pendelyes, hercig, kicsi édes,
énnekem, aki bukórepülésben, íves sivalkodással, a biztonság kínzón-vakmerő erejével zuhantam ide,
énnekem ne mondjátok, hogy „szeresd felebarátodat, mint tenmagadat”, csak ennyit mondjatok:
„szeresd felebarátodat hasba lőni, mint tenmagadat; szeresd felebarátodat gázkamrába küldeni, mint tenmagadat; szeresd felebarátodat villamosszékbe ültetni, mint tenmagadat; szeresd felebarátodat arcul köpni, mint tenmagadat; szeress felebarátodra atombombát dobni, mint tenmagadra; szeress felebarátod húsán hízni, mint tenmagadén” - :
csak ennyit mondjatok, és akkor, bizony mondom, hiszek néktek,
én, az ördögöcske, aki zuhantam, kényszerleszállást végeztem itt, közöttetek, ezen a rögös, sziklás, gödrös, ismeretlen terepen, kényszerleszállást végeztem, és tudom, hogy bele fogok halni.
Van egy jó barátom, vízirigó az illető,
megtanított, hogyan kell rohangálni az árban, kicsipegetni mohos kövek alól
a mindennapit. Neki, lám, eszébe sem jutott,
hogy lehetett volna angyalka, édes,
mennyei dolgokban járatos,
s megtaníthatott volna arra is például, hogy rövidebbre tördeljem e sorokat, s akkor
nem kellene alábirizgálnom oly sok mohos követ.
Tudjátok, ha én ember volnék,
ember, ki arra kényszerült, hogy a világtörténelem leghosszabb századában éljen
(leghosszabb, pedig még háromnegyede se telt el),
ha ember volnék, mondom,
szereznék egy talajgyalut, hogy kényelmes leszálló-pályát készítsek eljövendő kényszerleszállóknak.
Meg aztán ki tudja, milyen magasra jut el egy-egy gyaluforgács?

Megjegyzések

  1. De jó ez a vers, még nem találkoztam vele. Köszönet, hogy megmutattad.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen:) Rég készültem rá, most így adódott....

      Törlés
  2. Amit választ az ember, az is róla szól!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De még mennyire! Jó nekem, hogy sok mindent megírtak előre. Különben, s mert én képtelen lennék rá, elmondatlanul maradnának dolgok:)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések