Messze hétköznapokba

nyúlik vissza ez az ünnep, s a sok élményből, mit hozott, egész karácsonyfát díszíthetnénk, ha bebújtatnánk egy-egy angyalka szárnyai alá, 21et készítettünk az inassal, aki megtisztelt azzal, hogy értékeli az ilyesmit, de maga nem fogna hozzá, ezen felbuzdulva meg csak amúgy lehet kötözgetni a kis glóriákat, míg fogy a linzer, mit akkor gyúrtak mamával, míg mi röptében megettük kis kajánkat a tanári bulin, s gondolkodom, hogy a sok apró élmény úgy lett egy egész, ahogyan annak éppen lennie kellett, most meg egy darabig tart bennünk a feeling, hogy érdemes ...




Nem is lett volna karácsony, ha az ovisok nem hirdetik , hogy megszületett, mellesleg a világ legszebb angyalkái által,




mint ahogyan nem is fordulhattunk volna jobban lelkünk felé, mint ahogyan az elsősök vágyait hallgatva tettük,








nagyobb izgalommal karácsonyfát sem lehet díszíteni, mint történt azon az éjszakán a lányok legszeretőbb angyala által,


és nagyobb öröm sem volt a világon akkor, mint a papírtépés élménye az ajándékdobozok körül, a felfedezés örömével társulva,


szebben nem fohászkodhattunk volna, mint akkor Rebeka azon a pódiumon,



video

és meghatóbban sem lehetett volna világgá kürtölni, hogy soha nem volt még ilyen áldott éj, mint azon az estén tették a gyermekek,

nagyobb titokban könnyet sem lehetett volna hullatni, mint amikor csak a gyertyák égtek és világították ki a szentélyt,


összeszorulni sem lehetett volna jobban, mint ahogyan a kántáló fiatalok tették mininappalinkban, hogy testközelből kívánjanak régi szokás szerint szép ünnepet, és beszámoljanak arról, nekik mit hozott az angyal,


finomabb süteményeket , bejglit sem ehettünk volna, ha nem mamák, nénje süti azokat,



és még nem szólt  a fáma a vendégszeretet, vendégfogadás nagy próbájáról, a váratlan meglepetésekről, a nagy kialvatlan éjszakákról és a késő reggelig való alvásról, a kabaréról, mit mindig az élet ihlet, és ösztönösen arra késztet, hogy nevess, pedig a dolog nem is oly nevetséges, valamint a mulasztások számbavétele is elnapolva :)

Valahogy így volt az ünnep.
A Falusi parókián ott van a gyülekezet ünnepe, ami teljességében a miénk is.
Itt adalékok vannak, mert így teljesebb a kép.
Teljes volt az ünnep, még mindig tart egy kicsit....


Megjegyzések

  1. Arra már nem emlékszem hogy találtam rád !!!
    Dehogyis nem már tudom az angyalkákat láttam meg nálad és ők vezetek hozzád (szerintem most is, mert kellet egy kis segítség lelki vigasz amit most nálad megtaláltam ezt elolvasva !!!!!)
    KÖSZÖNÖM NEKED !!!!!!!!
    Legyen szép békés és boldog új éve minden embernek !!!!
    Még sok sok bejegyzést hozzál nekünk !!!
    Áldott szép békés új évet nektek is !!!
    Szeretettel : Ildi

    VálaszTörlés
  2. Júlia, ezt annyira jó volt elolvasni. Feltöltötte a lelkemet. Köszönöm szépen.

    VálaszTörlés
  3. Aranyosak a süteményt készítő kezecskék, s a többit is jó volt látni!Szívet melengető!

    VálaszTörlés
  4. Egy élmény volt ott járni náltok!:-) Kis piros pöttyős köténykében, apró kezek dolgozása, majd az Ünnep! És a sütik gyönyörűek!!
    Áldott, békés, szívet tovább melengető, új évet kívánok Nektek!

    VálaszTörlés
  5. Csodás élmények és örömök...! Milyen jó lesz később nektek, hogy innen a blogról visszatekintitek ezt a sok-sok szépet!
    Boldog Új Évet és ennyi szépet kívánok vagy még többet!
    A gyerekektől megkapjátok úgy is, te pedig jó ember lévén úgyis kiszúrod az értékeket és a szépséget, mi néha láthatatlan és várja, hogy fedezzük fel...
    Jó volt ismét bekukkantani hozzád Júlia! Én mostanság eléggé kiritkultam" élvezem a közös perceket, amíg nem jön a dolgos szekér, ami csak szalad...szalad! Őrület...

    VálaszTörlés
  6. De szépen írtok:) Most aztán kínlódhatok a következő jelenésemmel...
    Viccet félretéve- szívből köszönöm:)
    Mindeniketeknek:)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések