(I)dil(l)i óvoda

Épp egy hete viaskodtam azzal a füzettel, amibe végül szépen beírtam a tevékenységek sorát, melyekkel az új félévet akartuk kezdeni. De hogy tulajdonképpen mekkora is az a távolság a füzet és megvalósítás között, drága áron tapasztaltuk meg.
Heti témánk az időkerék fogalmát akarta körüljárni, az évszakokról már voltak a gyerekeknek ismereteik, megpróbáltunk a hónapokról, aztán napokról, napszakokról beszélgetni, és szinte végig úgy is tűnt, hogy leküzdjük a hosszú téli vakáció hátrányát, és szépen visszaszoknak a gyermekek az óvodai életbe. Péntekre terveztük a hétköznapok és ünnepnapok megkülönböztetését, azt, hogy ünnepélyessé tesszük a téma lezárását, alkalmat adunk arra, hogy a gyermekek szervezkedjenek, asztalt terítsenek, kekszet formázzanak, hogy aztán megsüssük, és akár egy maci-szülinapot tartva, önfeledten örüljünk annak, hogy újra együtt vagyunk, és együtt jól vagyunk, békességben, stb...sajnos ez már csak szöveg.
Mert amíg én Zs.nak kivágtam azt a lovat, amit olyan nagyon kért, addig a fiúk más programot szerveztek, melynek időtartama pillanatokban mérendő, s melynek eredménye törött kulcscsont lett...
S bár akin a rúgás csattant, nyakán érezte a fájdalmat,így első pillanatban nem is gyanakodhattunk másra, minthogy megrándult és innen a kellemetlen érzés, mindemellett megbeszéltük a történteket, és ideig-óráig erőltettük a tevékenység lebonyolítását, mindenki szomorkás volt, egyre feszültebb, tanácstalanabb.
S ami szeretetkeksznek indult, a maga lelki kesernyességével fogyott el...oda a terv.
De van sok új feladat- köztük olyanok is, melyeknek megoldását nem tanították...

Amikor azt igértem kissé könnyelműen Zs.nak, hogy írok majd konkrét esetről, óvodai tapasztalatokról, nem gondoltam, hogy az ilyen formában lesz...

S hogy mivel állunk szemben?
- Gyerekkel, aki nehezen illeszkedik be, nyelvi gátakkal , barátnélküliséggel küzd
- Másik gyerekkel, aki csak ordítva, kipirosodva, ütve-lökdösve tudja érvényesíteni akaratát, de azt nagyon szeretné
- Szülőkkel, akik elsőre mindig azt kérdezik, hogy csak a mienk teszi ezt?
- Elszántsággal, hogy ezen és a hasonló eseteken segítsünk, keressünk megoldást
- Kérdésekkel, melyek válaszra várnak, hogy ezáltal kisegítsenek a tehetetlenségből- miért?, milyen mértékben?, meddig tart? és meddig fajul az agresszivitás?, hogyan iktassuk ki?...stb.

Csak a bajban telik olyan nehezen az idő....a gyógyulás, a megbocsájtás, a feldolgozás, a továbblépés , a néven nevezés hosszas...

Mára ez volt:

Közelebb, közelebb egymáshoz!
legyen most otthonabb az az otthon,
legyen most testvéribb a testvér!
( Túrmezei Erzsébet- Közelebb, közelebb!

Megjegyzések

  1. És ha időben nem tudunk gátat szabni ennek akkor ez gyűrűzik tovább. Nehéz feladat....néha úgy néz ki hogy kilátástalan...:(

    VálaszTörlés
  2. Mélyen együtt érzek veled, s bár tényleg kilátástalannak tűnik eszembe jut Polcz Alaine egy esete. Pszichiátrián volt, dühöngő beteggel átölelte, s a szeretet lecsillapította. Tudom túl idilli, de lehet hogy mégis használ, vagy néha legalább a fájdalmat oldja. Ahogy írod erre a felek ugyancsak rászorulnak. S hogy ne tűnjek vizet prédikálónak,nekem is néha ezt kellene tennem, s milyen nehéz megtennem....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet,hogy idillinek tűnik,de olvastam más megtörtént esetnél is,hogy MŰKÖDIK.

      Törlés
  3. Tegnap este hosszasan beszélgettem egy tanácstalan magymamával,- barátnőm- unokái távoli, számunkra idegen oktatási rendszerben szenvedik a "neveltetést"...
    S nagy bajokat sorolt szegénykém.
    Ennek kapcsán -is- csak egyet javasolhatok - hatolj le a gyökerekhez drága óvónéni!
    "Gátat szabni?"
    Nem!!!
    Feloldani - IGEN!!!
    Fontosabb minden tárgyi tudásnál a gyermeknek, hogy saját személyiségét értékelve képes legyen társai személyiségét is értékelni, s tiszteletben tartani.
    Tudom azt, hogy nem minden nóta, kacagás, hogy az eleven kölök tönkre teszi a terveket. De! Ha a szelidítés sikerült a legjobb szövetségesed lehet!
    Próbáld ki, hogy néhány napig, hétig, hónapig a szükőknek JÓT mondj!
    Dícsérd a kis ebadtában azt, ami éppen dícsérhető!!!
    Mit veszíthetnél?
    Különösen az utolsó négy év "gyűjtőtábor" helyzete ébresztett rá, hogy a feltátás, gyógyítás mindennél fontosabb. 23-25 "delikvensem" közül 12-13 volt komoly veszélyben - drog, börtön, alkohol, nihil, csóróság, stb. Ráadásul 6 évesen "kaptam" a drágákat, amikor már elég keserves volt átfordítani a szekér rúdját.
    Voltak ám církuszok- ordítottam, ahogy a torkomon kifért, veszekedtem sokat, de közben mindvégig szerettem a gyerekeket.
    Harc volt a javából, az önmagát elfogadni nem tudó gyerekkel, a közönyös szülővel, s a munkámat nem értő, sem nem értékelő "főnökkel"...
    És saját magammal, mert minden energiámat felemésztette.
    Mégis! Amikor a "vadorzó" urak néhány hónap után szelíden csüggtek a nyakamban visszasugározták az energiákat, sokszorosan!

    Tegnap láttam egy filmet, megkönnyeztem:
    http://www.youtube.com/watch?v=GyJc8EXmg7o

    Érdemes rászánni az időt.
    Ölellek, sok erőt kívánva neked és társaidnak!

    Bocs, hogy ilyen bő lére eresztettem.

    VálaszTörlés
  4. Kedves Ozser, Holdgyöngy, Márta!
    Az elmúlt héten minden bizonnyal valami történt a gyerekkel, talán át is esett a fordulóponton- gyakran kitört belőle az érthetetlennek tűnő indulat. és amikor azt kiáltotta, hogy nem szeret, és a társait sem, akkor én csak őt vettem magam mellé, és átölelve mondtam, hogy én akkor is szeretem, és ős is meg fog nyugodni, mint ahogyan eddig is mindig, és tudom, hogy akkor már nem kiáltja, hogy nem szeret.
    És nyugodt vagyok, mert az elcsüggedt édesanyának is azt mondtam, hogy ne meneküljön, ne keseredjen el: kaptunk egy feladatot, amit közösen meg akarunk oldani. Úgy, ahogy az oly nehéz beszoktatásán is túl vagyunk( nehezen indult tavaly, de mostanra nincs gond reggel.)
    Ami meg a pozitív visszajelzést illeti, minden esetben ezt hangsúlyozzuk- én erősen hiszem, hogy amit a gyerekről mondunk, azt ő is úgy gondolja, és meg kell ezeket a pozitív vonásokat erősíteni, hogy az ellenkezőket szép lassan elnője.
    Az, hogy a másik gyerek hetekig szenved, szomorú.
    Ugyanakkor teljes mértékben ott vagyunk,azon vagyunk, hogy kiheverjük, és elkerüljük a következőkben a hasonlókat.
    És olvasom-olvasom a szakirodalmat.
    De még inkább kutatom ezt a gyermeket, mert a megoldás végső soron benne van:)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon köszönöm a segítséget!

    VálaszTörlés
  6. Júlia!Nagy és nemes feladatot kaptál....Csodás a hozzáállásod és milyen jó,hogy ilyen vagy!Hogy szereted ezt a szegény kis sérült lelket....Bár több ilyen óvónéni lenne!

    VálaszTörlés
  7. Tudom, hogy nagyon nehéz. Átérzem, és tudom, hogy meg kell oldani ezeket a feladatokat is. Én is kerülök időnként hasonló helyzetbe. A szeretet valóban segít.
    Kívánok sok erőt a megoldáshoz :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, egyre közelebb a feladatmegoldás órája.

      Törlés
  8. A lehető legnemesebb, legértelmesebb feladatod van, sok erőt kívánok hozzá, kedves Júlia!

    VálaszTörlés
  9. Júlia, sajnálom, ami történt. Nagyon nehéz feladat a kis vadócok megszelídítése, de azon túl, hogy az ún. problémás gyerek "problémáját" meg kell oldani, vagyis őt is szocializálni kell, hoyg majd normális életet élhessen, ott van a felelősség a másik gyerekkel és annak szüleivel szemben is. Mert ugyebár, milyen az, hogy megy a szülő a gyerek után gyanútlanul, és azzal fogadod, hát, tudja, eltörött a kulcscsontja. Vagy betört a feje, vagy bármi. Vagy az udvaron magára húzta a fémszekrényt (nálam ez volt tavalyelőtt). Mindig rettegek attól, hogy nehogy valami komoly sérülése legyen valamelyiknek. Mert úgyis az van akkor, hoyg hát az óvónő nem vigyázott rá. Pedig még a sajátoddal is akkor történik a "legcifrább" valami, amikor mellette vagy!
    Ilyen problémákkal mi nem küzdünk, legalábbis pillanatnyilag nincs a csoportomban hasonló gyerek, mégis azt tartom én is, hogy többre lehet menni a szelíséggel és a pozitív hozzáállással. Saját lányommal tapasztalom ezt leginkább. Kicsi gyönyörűségem amiylen bájos, olyan makacs, önfejű, hisztis tud lenni, és sokszor próbára tesz mindenféle határt. Nem mondom, sokszor előfordul az is, hoyg szakad a cérna, már nem bírom, és nem tudom higgadtan kezelni a dolgokat, de megfigyeltem, hoyg mennyire meglepődik és megváltozik, ha csendesen reagálok,vagy éppen fordítva, mint ahogy elvárná: mosolyogva, esetleg mókázva. Ez van. Tanulunk állandóan: könyvekből, másoktól, de legfőképpen tapasztalatból, a sajátunkból.
    Kívánok neked továbbra is sok erőt és kitartást. Még jó hosszú időnek nézünk elébe a vakációig, pihenés meg nem sok lesz addig!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, elsősorban az volt, hogy a szenvedő alanynak legalább három hétig így kell maradnia, és minden bizonnyal fájdalmai vannak. és hogy milyen volt az édesanyát értesíteni, arról inkább ne beszéljünk, arról sem, hogy orvost kellett hívni, mentőt, és bevinni...
      Edződünk, mindenik résztvevő a maga módján.
      Pillanatnyilag tényleg csak azt szeretném, hogy tanulság legyen mindannyiunknak. Azokat a rémült tekinteteket sosem szeretném újra látni...

      Törlés
  10. Harminc évem alatt leghőbb vágyam az volt, hogy balesetmentesen teljenek napjaink a gyerekekkel.
    Meghallgatásra talált fohászom!
    Két "véres" esmény volt mindössze - a szétszórt pötyik (játékdarabkák) többszöri kérésre sem kerültek a helyükre, s így Gergő hancúrozás közben felsértette homlokát. Ma már nyoma sincs.
    Másik, számomra megrázó esemény - Peti és Panka a szánkózó dombon futkároztak, s Peti nekiszaladt a beton kerítésnek. Vér borította homlokát, kétségbeesve vittük orvoshoz, majd a szülők tájékoztatása után, a harminc km-re lévő kórházba röntgenre...
    Szerencsére nem volt komoly sérülése, ma már nem látszik nyoma sem, de engem nagyon megviselt, míg az ölemben fogva megtettük a hosszú utat, s kétségek gyötörtek. Szerencsére a legényke jól viselte a megrázkódtatást. Kérésem, hogy legyen kerékgumi a betonkerítésre szerelve,a napig sem teljesült, pedig már lassan 10 éve lesz az esetnek. Azóta tudom, hogy a homlok igen vérzékeny terület...

    Törés egy sem volt, s olyan rosszullét sem, aminek súlyos következményei lettek volna.Időnként találkoztam orvossal, aki közölte, hogy nem jön ki a lázas beteghez. De hol szépen, hol erőteljesen elértem, hogy ne a beteget kelljen szállítani.
    Egyszóval hálás vagyok, hogy meg tudtam őrizni a kölköcskéimet.
    Volt még egy, s más azt elhihetitek, de ahogy a nóta mondja - csak a szépre emlékezem.
    Júlia! Gondolom ezt a lélektani helyzetet kiaknázod a gyerekekkel!
    Ismeretlenül is üdvözlet a lábadozónak!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések