Tavaszi kreatív ötletek

Ha a gyermek örömmel vesz részt benne, végére tud jutni, kíváncsi az eredményre...akkor jó az a barkács

Rendszerint így írom be a keresőbe, amikor valami újat, szépet, aktuálisat keresek tavasszal. Logikus, nem?:)

És letörve nézem a számunkra megvalósíthatatlan barkácsötleteket, próbálom adaptálni,elképedek, hogy mennyi fölösleges dologgal töltik emberek az idejüket, csodálom-csodálom a sok szépséget, vagy éppen adom fel a keresést, és megnézem, milyen anyagaim vannak, és abból mit tudunk kihozni.

A fenti egyveleg alapján jönnek a következő képek arról, hogy mit sikerült a felfordított óvoda :) ( Iskola másként, akarom mondani) keretében tartott barkácsműhelyekben létrehozni. (Volt, aki örült a kezdeményezésnek, volt, aki hiányolta  a déli alvást- itt csak szülőkről van szó, a gyerekek nagyon élvezték. és sok technikát gyakoroltunk, anyagokat ismertünk meg- summa summarum, mégiscsak értelmes napok voltak.)

Forrásanyag- koprodukció:  internet, I. óvónéni-én-gyerekek :)













Lombocska kevés levéllel- akik a nagy vírusnak ellenálltak :)

Megjegyzések

  1. A Jóistenke áldjon, amiért ezt a csodálatos hivatást választottad. Írásaidból, képeidből látom, hogy milyen végtelen szeretettel végzed,
    úgyhogy ne ostorozd magad!!!

    VálaszTörlés
  2. Sok szépséges dolog született, gratulálok!!!:)))

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szeretek barkácsolni, de olyan eszközökkel és alapanyagokkal készülnek a dekorációk, amikhez tutorialok is vannak, hogy rögtön iktatom is a kukába az egész 5letet, képet...Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy nagynéném mindig maradandókat alkotott a konyhában, pedig egy receptje sem kezdődött így: végy 40 dkg 80% kakaótartalmú belga csokoládét...:-D

    VálaszTörlés
  4. Nagyon aranyos dolgokat készítettek a gyerekek és biztos nagy örömmel!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen,ez maradt meg bennem, hogy jöttek, és izgatottan várták, miket készítünk. Külön élmény volt a maguk kis felfedezőútja- hogyan valósíthatjuk meg?

      Törlés
  5. Ez aztán a terülj-terülj asztalkám"!!!! Micsoda odaadással készülhettek! Nagyon sokat dolgoztatok, de megérte...nagyon ügyesek a gyerekek! ( veletek!)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, jövő hónapi gyermeklapunkban is benne lesz:)ezt nagyon várják- mintegy jutalom, olyan ez.

      Törlés
  6. Hű, de sok mindent tudnék most ide leírni..
    Kedvenc szakterületem- vizuális nevelés, esztétika az óvodában...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Engem a szakvélemény mindig érdekel, várom.(Az építő kritika előre visz.)

      Törlés
  7. Nagyon-nagyon kedvesek a kis alkotások, nagyon bájos a terem, és te is nagyon-nagyon kedves, aranyos és szép vagy a képen!!!!! :)
    Az újságpapírból gyűrt koszorúalapot amikor felfedeztem, külön örültem! Én is ezt készítem koszorúalapnak azóta, mióta kipróbáltam és rájöttem, hogy tökéletesen működik, ráadásul ingyen van. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, örültem, amikor nálad láttam, és köszi az ötletet.
      Ami meg a bókokat illeti:...:)

      Törlés
  8. Nagyon szorgalmasak voltatok! Annyi szépséget alkottatok, csak kapkodtam a fejem. Csoda ügyes gyerekek! S persze óvónénik:-)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések