Feleljek,

mert  különben többé sosem kérdeznek. ( Mondjuk, a válaszok után sem biztos, hogy igen:) )




Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott a Krisztus Jézus.




 

 
Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem,



 

 
de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért.
 Fil, 3,12-14


             Amikor S. elaludt, és már túl voltunk az ugrálós szakaszán a fektetésnek, az jutott eszembe, hogy akkor mindig kerestem egy-egy társat,aki kapható volt egy kis suttogásra, míg az alvásidő tartott, mert én sosem aludtam, és a drága óvónénik, akik közül kettő mai napig megismer, és tud is életem alakulásáról, pedig nem vagyunk már mai gyerekek, ugye,szóval a drága óvónénik még azt is megengedték időnként, hogy a sólyom blúz rajtunk maradjon- még átöltözni sem kellett egészen, s amikor eszembe jutottak ezek az emlékek, s tudatosítottam magamban, hogy ezek a kicsik mennyivel helyénvalóbbak, mint én voltam annak idején, már nem is tartom olyan nagy dolognak, hogy bizony nekünk nem volt jelünk az óvodában. Volt viszont egy székünk. Ami hazavihettünk egy napon, hogy úgy öltöztessük fel,ahogyan akartuk,azaz ahogy szüleinknek lehetősége volt erre. Az enyém volt  a legszebb,legkomolyabb munka: szivaccsal bélelt, valódi bútorszövettel bevonva, apu szakszerűen fel tudta öltöztetni. S nagyon bosszantott, amikor láttam reggel korán érkezve, hogy távol van téve az az asztal végétől- mindig visszatettem oda, még mielőtt átvittek volna a gyülekező terembe:) És volt egy kis párnahuzatom is, amibe bele volt varrva a nevem.

            S hogy mi lettem...koránt sem végleges a dolog. De jó, hogy ez lettem, s jó, hogy alakulhatok, s remélem,mire a lányok megnőnek, én is velük együtt...Mindenképpen  szerettem elől ülni, nem az asztalfőn, de rögtön mellette- nagyjából ott vagyok, s ha megpróbálják elvinni a székemet, visszateszem reggel korán :),  s hogy vannak alányok, igen, minden nap változik egy kicsit valami, remélhetőleg inkább jó irányba.

         Újrakezdeni nem szeretnék semmit, vagy ha igen, csak azért, hogy akkor annyival is tovább tartson. Az elrontott pillanatok helyett persze helyeseket szeretnék, de azt ugye visszacsinálni nem lehet, így marad a törekvés, hogy legalább ezentúl jobban...

        Köszönöm a kérdést: Dius, Adrienn, Ovivarázs.

       
Én azt kérdezem: Milyen viszonyban áll szíved-lelked-gondolatod Erdéllyel, az ott ( itt ) lakó magyarokkal?, és kérdezem mindhármatoktól alapból, azután pedig:

Évalénától,Maristól,Mesélőtől,SWW-tól.

Jó helyen lenni, biztosan állni, helyesen kapaszkodni, tudni, hogy valaki őrködik


Megjegyzések

  1. Itt válaszolnék - Erdéllyel még semmilyen kapcsolatom sincs. Soha nem voltam ott, bár évek óta készülünk férjem rokonaihoz.
    Határon túli magyarként szerintem sok mindent hasonlóan élünk meg, a magyarságunkat is.
    Fontos a magyar identitásom. Fontos, hogy magyarul beszélek, olvasok, gondolkodom. Magyarul tanulhattam. Szlovákiában. És bár sokan meglepődnek azon, amit írok, de én nem érzem magam vesztesnek, kisebbségben élő, elnyomott magyarnak. Én szerencsésnek érzem magam, hogy a sajátom, a magyar mellett megismerhettem anyanyelvi szinten egy másik nyelvet, kultúrát, mentalitást. Szerintem sokan így vannak ezzel Erdélyben is.

    VálaszTörlés
  2. Mindig benézek hozzád, a statisztikában szerintem meg is találod, hogy valaki Szlovákiából olvas :-)

    VálaszTörlés
  3. Hú az előző megjegyzés nagyon tetszett és főleg azért mert őszinte! Köszönöm, hogy olvashattam ezt a véleményt is.

    Erdély- Amikor ott vagyok, olyan mintha otthon lennék, bármelyik tájára is kirándulunk, de az odavezető úton nem érzem ezt, mert az Románián át vezet "haza". Gimnazista koromban voltam először, akkor Csíkszereda környékén, aztán felnőttként kerestem azt a "meseországot", de már nem találtam meg, helyette ott volt a sok kínai vacak minden fontos helyen Korondtól a Gyilkos tóig ... . Most már másfelé járunk és itt hiába Erdély, akkor is valóban Romániában vagyunk , a Boga völgye és a Pádis- fennsík ahová rendszeresen visszajárunk évente többször is, mert közel van és gyönyörű és még kevésbé ismert és főleg mert beleszerettünk. Nekem a Ponor rét a "Jóisten tenyeréhez hasonlatos " - vagy talán az is:) Úgy érezzük az a mi helyünk.
    Az erdélyi magyarok magyarok, olyan emberek mint az itthoniak, emberek, jó és rossz tulajdonságokkal, vannak közöttük jók és rosszak, csak úgy mint itthon és bárhol másutt a világon. Akik áttelepülnek valamilyen okból az első pillanattól itt is otthon érezhetik magukat, én egy olyan faluban élek, ahol rengeteg a "gyütt-mönt" értsd, román, magyar, szerb, romániai magyar, vagy csak Szegedről ki települt mint mi. Már senki sem tudja, vagy csak kevesen, hogy ki honnan jött, talán nem is számít.
    Én mindig az embert nézem, nekem az a fontos, akárhonnan való is, az EMBER és nem gondolom azt,hgy valaki csupán attól jó, vagy rossz, hogy világ mely csücskében született.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm- igen, vannak itt helyek, mik hasonlatosak a Jóisten tenyeréhez, s azt, hogy kezében hordoz, az mindenképpen érezzük.
      Nem, nem gondoltam én sem arra, hogy jók vagy rosszak lennénk attól, hogy éppen itt élünk.

      Törlés
  4. Én úgy szeretem olvasni, amiket írsz, és nem csak azért mert szép a mondanivaló, hanem azért is mert gondolkodásra késztet, amire nekem a jelenlegi igencsak ingerszegény helyzetemben nagy szükségem van.
    Erdély. Egyszer már majdnem eljutottam, de az élet közbeszólt. Szeretnék, talán idővel sikerül is. Nekem az ott élő magyarok ugyanolyan magyarok, mint pl. a szomszédaim, vagy a falu túlsó végén élők. Sosem gondolok az ott élőkre úgy mint kisebbségre, nem is szeretem az ilyen, és ehhez hasonló kategóriákat. Nekem sem az számít, hogy ki hol született, hanem, hogy milyen értékrendet képvisel, mit tesz le az asztalra.

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm a válaszod Júlia, nem gondoltam erre. Szép emlékeid viszont vannak, és ez fontosabb, mint az óvodai jel.
    Bár visszakérdezni nem ér:), megpróbálok válaszolni. Erdélyben még nem jártam, de a családom minden tagja már eljutott (kivéve a kisebbik lányomat). Mindannyiuktól azt hallom, hogy szeretnének még visszatérni erre a gyönyörű helyre. A kint élő magyarokról azt hallottam, hogy nagyon melegszívű, vendégszerető és barátságos emberek. Az idén is nagyon sajnáltam, hogy nem lehettem ott a Csíksomlyón, a himnuszt (mindkettőt) Velük énekeltem, lélekben ott voltam. Talán egyszer a valóságban is OTT lehetek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor én lennék az első erdélyi, akivel megismerkednél? Na jó, ez egy merész elképzelés :)

      Törlés
  6. Az, hogy kíváncsi vagy a véleményemre, csak első olvasásra volt jóleső, hiúságlegyezgető érzés. Aztán már csak súlyos, komoly szavak jöttek, mint a megtiszteltetés, a megelőlegezett bizalom, a felelősség. Mert nem ugyanaz az én blogomon, a saját nevem alatt az én témáimról véleményt fogalmazni, mint méltóvá válni egy másik ember figyelmére.
    Ezért is gyűjtögettem magamban napokig a választ.
    Erdély nem az én világom. Jártam ott, többször is, de nem jöttem haza onnan soha többel, mint bármelyik szép emlékű kirándulásról. És a szívem egy darabkája sem maradt ott, ami időről időre visszahúzna.
    Talán épp ezért szurkolok annyira az Erdélyieknek (direkt írtam nagy betűvel). Azoknak, akik, függetlenül attól, hogy a világ mely pontján születtek vagy élnek, Erdélybe vágynak, mert oda húzza őket a szívük, mert Erdély az ő világuk. Szurkolok az Erdélyieknek, hogy Erdélyben találhassák meg a boldogságukat. És épp úgy szurkolok mindenkinek, hogy függetlenül attól, hol született, hol él, találja meg azt a helyet, ahová a szíve húzza.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm.
      Bár érzem, megterhelő volt kérdésem, továbbra is maradok a ténynél, hogy azért voltam kíváncsi a válaszra, mert éreztem, értelmes lesz. mert amit ott a blogon találok, az méltó a figyelmemre. Azt hiszem, részben azért is íródik, hogy figyeljenek rá.
      Ami magát a véleményt illeti- azzal sincs semmi gondom. Nem kell Erdélyt szeretni, távolról sem. Mint egyebeket sem az életben , csak úgy alanyi jogon. valóban az a fontos, hogy mindenki megtalálja azt a helyet, ahol szívesen van, vagy ahova időről-időre visszahúzza a szíve, ha úgy tetszik.
      A szomorú az lenne, ha bármiféle előítéletek miatt a földrajzi hely, táj-ha úgy tetszik - összemosódna az emberekkel- és okkal, ok nélkül ők maguk is antipatikusakká válnának, csak azért, mert....

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések