Nem véletlen,

- mert véletlenek nincsenek-, úgy kellett az legyen, hogy kétszer  jut el hozzám a Mama, kérlek, egymás után- este és most hajnalban, amikor törtem-zúztam a fejem, hogy az a bizonyos anyáknapi most nem fog megszületni, annyira kényszeresnek érzem az ilyen illik-dolgokat leírni, nem tudom kiírni magamból azt, amit ugyanabban a formában  elmondani úgysem tudnék...satöbbi. Szóval Dius bejegyzése a legfrissebb a listámon, s hát át is olvasom, azt is hiszem, nyomán született a legtöbb felelet-jellegű bejegyzésem, megmenti szóval a blog (om) becsületét :) S ha már átolvastam, s követtem a kis jelt, eljutottam másodjára is a dalhoz...( és itt vagyok)
 Először úgy történt, hogy jellemzően utolsó pillanatban  fogtam hozzá a nagyon sürgős tennivalóhoz, s javasoltam, nézzék már meg, megy-e a dalos műsor, erre ők vevők voltak, s lett egész esti produkció. Meg is álltam a kattogással ( a varrógép ugye családi örökség, mindazonáltal régi és kattogós, de mert még a színvonalat e téren nem szárnyaltam túl, hát tökéletes a célnak- csak zárójel, hogy vigyáznék rá akkor is, ha lenne egy modernebb darabom, s vágyom is rá...), szóval megálltam a varrás folyamatával, amikor felcsendült a dal, s képes voltam halogatni a sötétítő szegését, ami pedig igen égető volt( szintén más történet), és hallgattam. Az jutott eszembe, hogy Anna megkérdezte már tőlem, hogy tudtam-e, hogy lesz egy ilyen Anna nevű lányom. S bár hitetlenkedve kezdetben, aztán azt gondolom, megnyugodva könyvelte el, hogy igen, én tudtam biztosra, hogy lesz nekem ez az Anna lányom. ( Addig nem jutottunk el  a beszélgetésben, hogy ha nem elsőre sikerült volna, meddig lettem volna képes próbálkozni. Sokáig...nem is lényeg) Érdekes dolgok ezek.
Eszedbe jut ilyenkor az Anyád, akihez hasonlóan jó talán sosem leszel, eszedbe jutnak gyermekek, akik úgy vágynak anya után, mint te a frissítő szellőre kánikulában ( még ha nem is a legjobb hasonlat), aztán az anyák, akik  már vissza adták gyermeküket a Gazdának, mert nekik ez jutott, apák, akik nélkül az anyák is csonkák, s így eszedbe jut a család, az az apró sejt, ami  sokadmagával a társadalom alapjait képezi, a családod, ami által azzá lettél, ami vagy, s ami által gyermeked is olyan, amilyen, s a gyermekek, akik nem tudnak megszületni, s asszonyok, kik lelkükben anyák....
Így kavarognak hát a gondolatok, miközben sikerült erre  a napra is olyan programot összehozni, aminek kapcsán most kb déli egyóráig izgathatom magam, hogy hogyan sikerül majd-szendvicsek,  vendégfogadás, ovisok versei, Anna első közszereplése hegedűvel, s az összhang a kis furulyásoknál, a kórus lélekjelenléte, amikor az érzelmeken uralkodni kell, és megörvendeztetni a hallgatóságot ( s még megannyi minden, mit le nem írok). Hogy ha mindezek lejárnak, s a feszültség nagy része lemegy, akkor majd mi is köszöntsük édesanyáinkat.
Olyan ez az írás, mint ma este az ég- amott még kék, de közelebb fehér, aztán másik irányban szürke és főként rózsaszín , helyenként meg mindenik keveredve. Nem tudni, mire vélni.
Itt lenne a helye az idézetnek, versnek, virágnak. Ez utóbbi azonnal, előbbiek helyett meg egy kis ízelítő abból, hogyan ültük meg a költészet napját, nem most, akkor, amikor az volt, mit annak köszönhetünk, hogy én- ugye, mint anya-, kezdeményeztem a versolvasást, s mert senki nem mozdult, mindenkinek könyvet hoztam, s a többiek, - mint apa és jóravaló gyerekek-, mégis engedtek, és verset választottak, s persze, hogy rájöttek, jó ez nekünk- mert egy gondos anya, ugye tudja-, és aztán hosszasan, hosszasan olvastunk, daloltunk, nevettünk- ahogyan az jobb helyeken ékesebben családi kör, vagy idill vagy valami efféle néven van leírva.





Terítéken Kassák, József A., Szilágyi D., Weöres versek

Abszolút kedvenceim idén- hihetetlen, hogy nálunk :)
És akkor túl vagyok az anyáknapi bejegyzésen. A köszöntés remélhetőleg visszafogottabban, kedves-aranyosabban, szerethetőbben sikerül :)

Megjegyzések

  1. Ez a közös versolvasás nagyon jó ötlet!

    VálaszTörlés
  2. Olyan jó nézni ezeket a képeket, az apa oldaláról látni a lelkészt!!!:)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) erről sokat lehetne mesélni. Szépeket.

      Törlés
  3. Ez volt a legjobb anyák napi bejegyzés, amit olvastam! Köszönöm!
    És megint egy "ez eddig nekem miért nem jutott eszembe" gondolat: a versolvasást bevezetjük mi is.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések