Nézzétek,

mennek a felhők!
Volt, aki meghallotta Rebeka felkiáltását , amikor az esti vallásóra közepe táján felcsendült hangja. Akkor még legtöbben nagyon azon voltak, hogy figyeljék  a magyarázatot,  de jól tudtuk, egy gondolattal a tábortűzön jár az eszük. Nagyon várták, és nagyon elcsüggedtek a délutáni csepergések miatt. Pedig biztattuk őket, bíztunk benne, felderül.
Jó helyre kell nézni, jó helyről várni.
Például a szép időt.
Vagy legalább a rést, ami a fényt átengedi.
A felhők mentek, s én örökre szívembe zártam azt az élményt, amit az adott, hogy észrevette, felfedezte, tudtunkra adta,  felkiáltott.















Amikor tiszta az ég, mint most reggel, akkor azt hiszed, irreális a szürkeség. Fittyet hánysz rá. Most végtelen lehetőségek, meleg, nyár, csobbanás, lazaság, tájak, ízek, akkor pedig remény, hogy az a sötét ég, ami annyira fejünk fölé ül, hogy már-már kézzel elérjük, és nyom, nyomaszt, nem hagy helyet a fénynek, az az ólomnehéz hab egyszer csak megtörik, eltávolodik.
Nem azért, mert mi úgy akarjuk, sem azért, mert az nekünk jár.
Csak mert talán eljött az ideje.

Megjegyzések

  1. Nagyon szép, és milyen igaz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, néha kézzelfogható dolgok, már amennyire a felhő kézzelfogható , megmagyaráznak ilyen nagy életigazságokat.

      Törlés
  2. Félmetesen gyönyörű a kép....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Különleges volt látni, ahogy áttör a fény.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések