Tartósítva

vagyunk mi is, mint a befőtt. Természetesen vagy adalékokkal, hosszabb vagy rövidebb időre. Ennyi filozófia belefér még a témába amellett, hogy a fenyőszirupba semmi tartósítószert nem tettem, tavaly kiállta az éves próbát, lássuk, mi lesz az idén.
Minden a génektől függ, mit hordoz magában az egyén. Van úgy, hogy bírja az idő hozta próbákat, s van, hogy szüksége van külső beavatkozásra, hogy el ne romoljon.

Eredetileg úgy volt az elképzelés, hogy semmire ne legyen szükségünk, éljünk boldogan, s még meg se haljunk. De mert nekünk ez az elképzelés felfoghatatlanul szépnek tűnt, hát változtattunk rajta. És azóta kell az adalékanyag, s az sem mindegy milyen:))

Rengeteg dolog tárul elém nyáron. Szinte percről percre. S már szállóige, hogy olyan vagyok, mint Mr. Bean, aki folyamatosan kattintgat- csak, hogy ne azonosuljak vele, magam felé nem fordítom a gépet :),-, sőt, olyan szintre fejlődtünk, hogy a tegnapi megállapítás szerint már tanulhatna is tőlem, és gyűl-gyűl  a fénykép. Hajlamos az ember azt gondolni, hogy  így megmarad a pillanat, nem akarom elengedni helyzetek örökre miénkek. Tartósítás:)  S megint hosszan lehet írni arról, hogy meddig, hogyan, minek.....

Visszanézzük, mosolygunk, élvezzük a zamatát, s néha elengedjük, töröljük.
Kell az üveg a következő eltevésre.







A fórum jó volt, mindenkinek igaza van :)

Megjegyzések

  1. A fényképezés segít a jelenben létezni, a jelen örömeit megélni.

    VálaszTörlés
  2. Jó írás! És igen, inkább a jelen öröme a fényképezés, egyetértek Szillel.

    VálaszTörlés
  3. Nem csak az írás a jó, a képek is, ezt még hozzá kell tennem.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jól megfogalmaztad! Ismét! :) És nagyon jó tehetséged van elkapni a legszebb pillanatokat! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mit kínlódtam:))))
      Viccet félretéve: köszi.

      Törlés
  5. Köszi, szépek az élményeid és jól tudod megmutatni.
    stali

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. Itt-ott láttalak, örülök, hogy most itt is:))

      Törlés
  6. Nagyon jo iras Julia!:)jo olvasni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm:)- a mércét tartani kell:)

      Törlés
  7. Nekem rengeteget jelentenek a fotók formájában tartósított pillanatok. Évekig csak embereket, tájakat, épületeket fényképeztem. 2009 májusában Velencében megláttam egy nagy roma családot, akik éppen családi fényképhez áltak be. A gyerekeket a bőröndökre ültették. Ez volt az első lopott pillanat, amelyet elkaptam. Azt, ahogy helyezkedtek. Azóta az ilyen pillanatokat keresem. Ezeket akarom elkapni, tartósítani és újra élni.

    VálaszTörlés
  8. Jaj azt hittem, hogy a tartósítást erre a melegre értetted! Mert én tartósítva érzem magam...már megtörtént a hőkezelés...jöhetne egy kis hideg! D:))
    Jó újra olvasni téged...mintha ezer éve nem tehettem volna meg!
    Szép napokat és vidám heteket nektek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a valódi dunszt, télen majd felemlegetjük.
      Viszont:)

      Törlés
  9. Lehet még a fentiekhez valamit hozzátenni?

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések