Amikor

az ember lánya megengedi magának, hogy olyan szinten terhelődjön az agya , amelyiken már teljesen meg van győződve arról, hogy egy libát felnevelni, levágni, elkészíteni mindenképpen könnyebb és élvezetesebb feladat , mint megvarrni ugyanazt a jószágot valami koszosfehér filcből, akkor már teljesen nyilvánvaló, hogy a péterlaki utak óta libát csak a drótkerítésen keresztül látott, mert az udvarukba be sem megy, nemhogy nevelgesse azokat, sőt mi több, a vágás-kopasztás-tépés- miegyéb még távolabb áll tőle, ugyanakkor dolgozni kell azon is, hogy fantáziája és a lehetőségei világát-mik enyhén szólva távol állnak egymástól-némileg közelítse, szóval ebben a fázisban tényleg jó lenne letudni egy-egy időszakot, megelégedetten hátradőlni, s...készülni aztán valami szintén hasonlóra.
Mókuskerék.

Kicsit gólyaképű- pedig Gedeon :), csakhogy libeg a ruhája, hogy kezünk beleférjen. Na jó, semmi mentség...:)

Megjegyzések

  1. hasonlít nah....fogjuk rá:)
    figyelj Júlia, az a lényeg, hogy a gyerekek hogy fogadják, ha tetszik nekik, akkor a világon semmi probléma nincs vele. Gedeon és kész! :)

    VálaszTörlés
  2. Ha gyerek lennék, tátott szájjal bámulnám Gedeont!
    A lába pedig különösen tetszik!:-)

    VálaszTörlés
  3. Én is fogom szeretni, nemcsak a gyerekek! ;) A többi "meglepi". :D :D :D Habár, a libacombot sem vetném meg... ;)

    VálaszTörlés
  4. Fáradt lehetsz, tényleg, ahogy elnézem Gedeont. :) Viszont fogadom, hogy még nálamnál is háromszor szélesebbre húzódik bármely kölyök szája, ki röptében látja! Sok nevetést kívánok Neked - köré!

    VálaszTörlés
  5. A gyerekek azt látják benne, amit Te mondasz nekik! Sőt tovább is variálják! jól lehet vele játszani, mesélni, verselni. A libbenős ruhája pedig kimondottan tetszik! :)

    VálaszTörlés
  6. De szép itt!:-) Libástól, kislányostól, Júliástól...:-))))

    VálaszTörlés
  7. Nyugi, olyan csúnya hogy már szép. :)
    Szeretem liba :) Először azt hittem gólya, de mondom Márton nap, nem lehet.:)

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm az építő hozzászólásokat, a teszt egészen jól sikerült:) Nem fog ezen senki nevetni, eldédelgetjük itthon .

    VálaszTörlés
  9. Szeretettel készült, a lényeg ez, azt hiszem :)

    Libát nevelgetnénk, ennénk, sütve, és levesnek, volt is, az egyiket a szomszédkutya lefojtotta, a másikat meg a szomszédnéni :) Finom volt, lesz még, de a gyilokra nem vállalkozom, a kopasztást muszáj lesz. Talán a jövő évi Márton-napra...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!
      Mi is megettünk egyet, három megvan még :)

      Törlés
  10. Jaj de édes vagy! Ezért imádnivaló a libád is, aki Gedeon!!!

    VálaszTörlés
  11. Hmmm, bár Gedeont nem láttam, azért Ági libát mégis volt szerencsém megcsodálni. :) Köszönöm a mai szép napot! Hiába volt kinn hideg és eső, nálatok tényleg melegség járt át mindenkit. És nemcsak a teának köszönhetően.
    Örülök, hogy én a "kiválasztottak" között vagyok: személyesen is ismerlek titeket. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. Utólag nagyon sajnálom, hogy keveset beszélgettünk :)
      Be kell pótolnunk. És köszönöm a szép szavakat!

      Törlés
  12. Szerintem bepótoljuk. :) R. említett valami érdekeset advent első vasárnapjára! :) Én nagyon várom! :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések