Sokunk tragédiája,

hogy azt érezzük gyakran- túlságosan vagy éppen elégtelenül sűrűn, hogy nem vagyunk elegek- jók, megfelelőek- ahhoz, ami nekünk jutott, amit nagyrészt magunk szereztünk,sokszor kemény harccal.
De az is lehet, hogy csak én őrlök ebben a képzeletbeli malomban.
Mindenesetre, régen nem az a kérdés, milyen az én viszonyom felmenőimmel, mit hozok magammal, s az mennyire határoz meg. Még ha lezáratlanok is utak, bár nem vezetnek már sehová, innentől s már egy ideje csak az van, hogy mit adok én, s végre-végre hogyan válok már azzá, akit érdemelnek, s aki igazán lenni is szeretnék.
Olyan és az az igazi....





Megjegyzések

  1. Válaszok
    1. Az jó, nem, ha sokan szeretnénk jók lenni? :)

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Köszi. Sokkal korábban nyíltak idén, mint egyébként.

      Törlés
  3. Én is ebben a képzeletbeli malomban őrlök sajnos,ami egy zsákutca és nem lisztet ajándékoz,hanem szorongást.....Jó lenne leállítani ezt a malmot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, amikor már nem lendít, akkor mindenképpen.

      Törlés
  4. Így vagyok én is, hisz tudod!

    VálaszTörlés
  5. Én már nem akarok elég jó lenni. Mindig, mindig az alkalmazkodás.... Vagy elfogadnak olyannak, amilyen vagyok, vagy nem.
    Ennyi :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések