Mindent

megtettem , hogy együtt örüljek azokkal, akik ma örültek- akik ma azt tapasztalták, hogy itt, ezen a helyen, ami sokak számára már a világ végén is túl van, bizony itt is lehetnek nagy megvalósítások, válhatnak álmok valóra, lehetnek tisztességes munka- és tanulási körülmények ( s percig sem gondoltam a közben elfolyt pénzekre- most igen :) ) .Szóval örültem, s közben láttam némelyek hálátlanságát, kétkedését, hogy még a jó sem jó, de leginkább arra szaladt gondolatom, ahol- s nem is éppen a világ végén túl-szerényen, egyszerű, sokszor azonban emberhez méltatlan módon dolgoznak-tanulnak-játszanak felnőttek, gyerekek.

Hálásan szedtem be már sötétedés után a gyorsan megszáradt ruhákat, mert minden reményemet felülmúlta, hogy létezik olyan: szeptemberben nyáriasan süt a nap, virágzik a fuszulyka , minden üde, zöld, még ha zörög is már. S közben gondolatom más irányt véve oda szaladt, ahol most éppen esik, vagy esett, és emberek küzdenek az árral.

A tiszta ház fahéjas almástészta illattal kedvessé teszi a vasárnap-várást, s közben arra gondolok, szerte a nagyvilágban sokan nem fogják hallani reggel a harangok hívogató hangját. Ki ezért, ki azért.

Ki így, ki úgy...



Így, mint a ceruzák...






Megjegyzések

  1. Válaszok
    1. Köszönöm- tartalmas volt, s voltak benne nyugodt, nyugtató pillanatok.

      Törlés
  2. Nálunk is sok az eső, már a föld se nyeli el. Másrészt viszont minden annyira zöld! Szép. Kellemes vasárnapot kívánok nektek ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csepergésig jutottunk ma estére- mindenképpen lejegyzem majd a fejleményt:)

      Törlés
  3. Aki megakarja hallani az meghallja. :-)

    VálaszTörlés
  4. Magának teremthet mindenki csodavilágot, s még gazdagság sem kell hozzá. Szép vasárnapot nektek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Avagy a gazdagságot többféleképpen érthetjük:)

      Törlés
  5. Áldott vasárnapot kívánok én is!

    Mi Neoi Poriban is meghallottuk a harang hívogató szavát, és meg is kerestük a templomot:) ( nem dicsekedés-képpen mondom, úgy-e tudod?)

    Üdv.
    P.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó- ki kell keresnem a tavalyi képeket, lássuk, álltunk-e ugyanoda egy év különbséggel:)
      Volt ott egy ortodox, emlékszem.
      Tudom, ezzel amúgy sem lehet dicsekedni- az ilyesmi meglátszik az emberen:)

      Törlés
  6. Szívet melengetőek és gondolkodtatóak a gondolataid, és a képeid - köszönöm! :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések