Késő

lett, és reggel vasalni kellene, de ha nem is, kerül más, amit meg lehet tenni, míg olyan gyorsan dél lesz,és menni kell. Hova is?

Óvodába.

Sajnálom, hogy nem szánok rá elég időd, hogy jobban elemezzem, jobban átgondoljam, tényleg olyan borzalmas hely ez? Tényleg azzá tesszük? Tényleg minden pedagógus okoskodó, szemét? satöbbi...

Ezt ( katt) olvastam, elkeseredtem, és most gyorsan fel kell lapoznom pár képet, néhány villanást, mert -még ha nem is a ruha teszi az embert-, ha látom a helyet, ha érzem varázsát, kicsit megvigasztalódom, hogy azért mégsem olyan vérengzős a dolog...

Nem, nem kell mentegetőznünk, nem is tisztem védeni az óvodát, az iskolát, egyáltalán a rendszert, mint olyant. És még azt sem említem, én hol folytatom ezt a munkát ( ami egyébként a világ leginkább rám szabott helye :))), csak egyszerűen fájó, hogy annyi igyekezet ellenére, annyi- máshonnan elspórolt - idő és energia , ami a legőszintébb jóindulattal társul sem lehet elég ahhoz, hogy jó legyen ez a hely... Vajon sokan féltik gyermekeiket az iskolarendszertől?

Hárítani könnyű.










Összekapkodtam hát néhány képet, mert én ilyen vagyok, védem a magam igazát.
Lehet, hogy tökéletlenek vagyunk,
sőt néhány szabály betartását is elvárjuk,
igen, felénk vannak még szabályok, nem prések, nem börtönök,
jelmezbál is volt, megint elkövettük, hogy a szülőket kisszékre ültettük, a gyerekek meg 4-4 sort elmondtak...,
de az ablakban, ami a szegényes udvarra néz szép virág nyílik, s a gyerekek sokszor elmondják, ha valaki szomorú köztünk, csak nézzen a szép zöldre, és mindjárt jobb lesz a kedve...

S akkor még beszélni kellene
az óvónőről
a szülőről
a gyerekről
a napirendről
a rendről
...ez maga az élet.

Megjegyzések

  1. A hivatkozott cikkben sok igazság van, gyerekként és szülőként is tapasztaltam az intézményrendszer árnyoldalait. Sokszor éreztem megnemértettnek és dühösnek magam emiatt. Persze tudom, az általánosítás nem jó. Az a hátránya, mindig a jók veszik magukra, s nem azok, akikre valóban illik a negatív kritika. Igazából ez minden szakmában így van. Pedagógus-problémám nekem is volt már, nekem az fájt amikor szembesültem vele, hogy a gyerekemre mint munkadarabra vagy megoldandó problémára tekintenek, nem pedig úgy mint egy másik kis emberre. A te elkötelezettséged átsüt a blogodon, ebben nem kételkedik senki, te se tedd egy másodpercig sem, mindenkinek így kellene szeretnie a munkáját és a gyerekeket. Sajnos azonban vannak akik másmilyenek, akiknek ez "csak" munka és hidegen hagyja őket, hogy ez milyen hatással van az általuk kezelt gyerekre... mindig nagyon örülök, mikor látom nálad a jó példát, hogy lehet így is, remélem még sokáig őrizni fogod ezeket az értékeket, a gyerekeknek hihetetlen nagy szükségük van rá. Irigylem azokat az anyukákat akik olyan óvodát tudnak találni a gyereküknek, ahol lelkesek és lelkiismeretesek a pedagógusok.

    VálaszTörlés
  2. Ne keseredj el, az írást nem neked szánták. Mindenki a saját látószögéből, a saját tapasztalatai talaján ír. Mindhárom gyerekemnek rossz emlékei vannak az óvodáról, egy-két évet jártak csupán, de nem szerették, ezt akkor nem is mondták, inkább utólag...Én csak akkor borultam ki, ez már német óvoda volt, mikor véletlenül megláttam, milyen indulatosan rángatja a vezető óvónő az én kicsimet, s mikor észreveszi, ott lennék, hogyan vált át mézes-mázosba...jaj. Nem az bántott, hogy nem tökéletes a hely, mert nálunk otthon sem az, hanem hogy nem szívből végezte a munkáját. Egy gyerek ezt megérzi, hogy szívből szeretik-e. Egyáltalán semmik okod rá, hogy szomorkodj, képek nélkül is elhiszem neked, hogy csupa jót és szépet adsz magadból, hiszen a szív teljességéből szól a száj...Nem tudok ennél se többet, se vigasztalóbbat mondani.

    VálaszTörlés
  3. ne vedd magadra az általánosításokat, a másokkal történt konkrét negatív élményt pedig ne általánosítsd (magadra pláne)...gondolj arra, mindenki küzd valahol a maga életében, és bármennyire is vágyunk rá, NINCS közösség, nincs olyan (átlagot mondhatnánk, ami tudjuk, nincs) az említett blog írója sem arról ír, hogy minden óvoda úgy szar, ahogy van, hanem arról, hogy ő egyedül-három-gyerekkel mit össze kell küzdenie...
    Az élet már csak ilyen, folyamatos történések sora.Nem lehet (nem szabad) végső konklúziókat levonni egy -egy ember egy-egy eseményéből eredő személyes kifakadásából...
    egyediek vagyunk, megismételhetetlenek és minden esemény is egyedi, egyszeri. a te fényképeid rólad szólnak (akki nézi csak egy icipici pillanatot nézi komment nélkül, és azt gondol róla, amit ő tud, te meg mást gondolsz róluk), nincs mód arra, hogy egy másik ország másik óvodájának szülője aktualitását ellenpontozza...mert független egymástól, mert az események saját lelkünk szűrőjén cseppegnek át

    VálaszTörlés
  4. míg tettem-vettem itt a reggeli teendőimet, gondolkoztam, azon, amiket írtál, és azt hiszem, megint beleestem abba, hogy a szokásomnak megfelelően az első gondolataimat írjam le, az indulataimat....
    de rád gondoltam, és úgy éreztem vissza kell jönnöm, nehogy félreértsd, ...újra bekapcsoltam a gépem, és megkerestelek: szeretném, ha tudnád, nincs rossz véleményem rólad, amiért ellenpontozó fényképeket kerestél ki, sőt

    azt hiszem sokan vagyunk így: amikor olvasunk valamit és bánt, esetleg sértőnek érezzük, ellentétes a mi gondolatainkkal, véleményünkkel- de nem szeretnénk konfrontálódni az eredeti szövegíróval - akkor vigaszt keresünk. , mert sajog a lelkünk.
    saját magad gyógyítgatod, hogy megerősítést nyerj: te máshogy csinálod,
    ez jó.
    én is vezetek örömnaplót, gyűjtöm a jó dolgokat, ezek a képek pontosan ilyen örömpillanatok neked, gyűjtsd őket. Nekem nem mondanak olyan sok mindent mint neked, te emlékeket kapcsolsz hozzá, ezért kedvesek.Kívánom neked, legyen nagyon sok ilyen emléked, és legyen időd felemlegetni , felidézni ezeket a pillanatokat, legyen egy "hálanaplód", egy albumod, amiben csupa ilyen kedves emlékkép kapna helyet.
    Sok szeretettel

    VálaszTörlés
  5. Nem, nem vettem magamra.
    Pedig oly sokat tévedek, szinte állandóan...
    Mégis a lelkiismeret azt mondja ilyenkor (is), vizsgáld meg magad, hogy tudsz-e javítani.
    Túlnyomó részt negatív a hozzáállás az óvodához, legalábbis magyar nyelvterületen.
    Én pedig szeretném azt gondolni, az óvónő nem az ellenség.
    stb

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ha elfogadsz egy jótanácsot, azt a bizonyos blogot ne olvasgasd:))

      azt pedig, hogy te azt gondolod, az "óvónő nem ellenség", teljesen megértem, általában az óvónők nem ártalmasak, :))
      én sem tartom magam ellenségesnek, mégis védekeznek sokan, amikor elmondom a véleményem, és általánosítanak, negatív címkémet nem tudom megváltoztatni...ezt csak példaként mondom, hogy sajnos mennyire nem az a fontos, hogy konkrét esetben mit csinálunk, hiszen (nagyon sajnos) az a szokás, hogy mindenki kap egy címkét, általában ahogy egy szóból megítéljük az illetőt, egy szerepjelzővel látjuk el, holott emberekként is megnyilvánulnak. (nekem pl. volt egy esetem, amikor az óvodában nem mint óvónő szerepében nyilvánult meg valaki, hanem mint egy buta nő...ettől még nem török pálcát az óvónők felett általában, csak azt a nőt elkerüljük)

      Törlés
  6. Kedves Júlia. Én a pozitív tapasztalataimat szeretném megosztani veled. A nagyobbik lányom, mint tudod, már iskolás. Négy évig járt oviba, nagyon szerette. A tanító nénik lelkesek voltak, mi szülők támogattuk, amit tudtunk, amit lehetett. Az összefogás eredménye egy olyan falusi ovi volt, amivel én bárhol, ha ez a téma előkerül, szívesen példáulozok és büszke vagyok rá, hogy az én falumban ilyen van. Hogy mind a 80 szülő ilyennek látta -e, azt nem tudhatom. Valószínűleg nem, én mégis védem, kiállok mellette és alig várom, hogy a kisebbik is oda kerüljön szeptembertől. A kisebbik lányom bölcsis. Abból a bölcsiből árad a törődés és a szeretet. Szóval nekem szerencsére csak olyanokhoz volt, van szerencsém, mint amilyen te magad is lehetsz.

    VálaszTörlés
  7. Tudom, csak elszomorodsz, ha azt írom, hogy a hivatkozott bejegyzés minden szavát átéltem én is, és elég volt csak olvasni, hogy visszajöjjön az a gyomorgörcs és remegés, amivel szülőként (!!!) léptem be nap mint nap az oviba. Borzalmas volt, tényleg, le a kalappal a kisasszonyok előtt, hogy bírták. Az, hogy az ő lelkük is eléggé ráment az ovis évekre, olyanokból látszott, hogy Elsőszülöttem abban a percben hagyta abba a körömrágást, amikor azt mondtam neki, hogy eldőlt, nem maradsz még egy évet oviban, vége, szeptemberben mégy iskolába és elfelejtjük ezt az egészet. Előtte 3 évig volt sebesre rágva az összes ujja hegye.
    De hogy jó legyen a vége, elmondom azt is, hogy az iskola már sokkal-sokkal jobb. A rendszer miatt is, több a gyerekek személyes szabadsága, nem jár senki folyton a nyomukban, nincs az az örökös kontroll, hogy hogy fogod a kanalat, hogy öltözöl, hogy mosod a kezed, hogy húzod a cipőd, és az emberek miatt is. Hetente szembesülnek a kisasszonyok (és rajtuk keresztül mi is) olyan emberi gesztusokkal, amiről csak elismerően és csodálattal lehet beszélni.
    Akármilyen is a rendszer, azt emberek működtetik. Talán érdemes lenne alaposan körbejárni a témát, miért van olyan sok negatív vélemény az óvodákról, óvónőkről. És a kivételek megérdemelnék, hogy felfigyeljünk rájuk.

    VálaszTörlés
  8. Én is sokat tudnék mesélni arról, hogy hogy éltem meg az óvodát. Gyűlöltem, állandó hasfájás, gyomorgörcs, hiszti, könyörgés, hogy papa ne vigyen oviba...persze menni kellett, de néha meglágyult a szíve, és otthon maradhattam (anya persze mérges volt emiatt, mert ő lett ilyenkor a rossz szülő az oviban). Az óvónénitől konkrétan féltem, sosem figyelt arra, hogy bizonyos gyerekek mennyire elnyomnak minket, szerényebb gyerekeket. Volt egy babakonyha, a 3 év alatt mindössze egyszer játszhattam ott, akkor, mikor olyan sokan voltak betegek, hogy mi páran végre hozzáfértünk...nekünk mindig csak a béna játékok maradtak, sokszor csak csöndben rajzoltam. Utáltam, hogy mindig az utolsók között tudott csak anya hazavinni, és bizony volt, hogy engem is körbesöpörtek, mert én voltam az utolsó gyerek....Arról nem is beszélve, hogy a névsor végén álltam, és a nagy előtérbe nekem már nem jutott öltözőszekrény, ezért a sötét folyosón eldugott részén kellett átöltöznöm 3 fiúval. Sokat sírtam miatta, mert annyira fájt ez gyerekként. Félelmetes, hogy felnőttként csak rossz élmények maradtak meg, kivéve kettőt: a konyhás néni és a dada nagyon aranyos volt....Végtelenül sajnálom, hogy nem olyan óvodába jártam és olyan óvónénikkel hozott össze a sors, mint a ti óvodátok, mint amilyen óvónáni vagy te. Mert te jó vagy, abból is látszik, hogy bár rád nem vonatkozik a hivatkozott írás, mégis te vagy, aki még jobb akar lenni, és a nemlétező hibáit akarja javítani. Tudod a hivatkozott írás azért igaz az én esetemben pl, mert ezeket a nyomokat viszem magammal egy életen át... a hasfájással járó a teljesítménykényszer az élet sok területén kihatással volt/van rám. Pedig letett volna másképp is ez, ha nem olyan az óvónénink, mint amilyen volt...:(

    VálaszTörlés
  9. Azt hiszem ertelek,valojaban az bant,hogy ilyen elofordulhat a Te teruleteden,mert Te hiaba csinalod jol,attol meg banthat,ha mas nem.Szamomra ami lejon,Nalad letezik az a legfontosabb tulajdonsag,az egyutterzes,a beleeles,kepzeles,ami nelkul nem is engednek pedagogus palyara senkit.Maradj ilyen mindig!
    Meg irhatnek arrol is,hogy a kis meberkek felkesziteseben fontos,hogy felismerjek az osszes erzelmet,mert maga a felnottkor sem angyali utazas.Irhatnek arrol is,hogy volt tobb olyan tanarom,akiktol en is gyomorgorcsoltem,de Toluk ,altaluk tanultam a legtobbet.Es persze ezzel nem azt mondom,hogy kinozni kell gyerekeket,de azt hiszem ma minden szelsoseges,a nevelesi arnyekok elvesztek valahol.Es meg irnek arrol is,hogy a gyermeket sok helyen nem engedik maguk megelni az eketet,a szulo elnyomja es konkluzal.Kivancsi lennek a gyermek elmenyere, majd kesobb,felnottkent,O hogy elte meg,hogy emlekszik vissza.

    Az elozo kommentnel kimaradt:Boldog Nevnapot Kivanok,utolag is!:)

    VálaszTörlés
  10. Bejegyzést akartam, amikor hirtelen válaszoltam volna.
    De elszámoltam sokszor tízig, és csak megjegyzés lesz.
    Mert nem akarom tovább vinni.
    Hosszúra sikeredne.

    Én is szeretem a munkámat.
    Olvasva magam pedig úgy érzem, éppen ugyanazt tettem, mint az a szerző. Pfuj- önigazolás, hogy bezzeg én milyen ügyes vagyok...
    S mert nem azt akartam,mégis sajnálatosan ez lett a vége, igyekszem átfogalmazni.

    Hogy a szülők sértve érzik magukat sokszor, elfogadom, én is nehezteltem már szülőként. Aztán elmúlt.
    Hogy mi is sokszor érezzük, hogy puszta gyermekmegőrzőnek használják az ovit, hát ez van...

    Mindazáltal mégis abban biztos vagyok, hogy aki felvállalja ezt a munkát, hivatást, szakmát, nevezzük bárminek, annak elég ügyesnek kell lennie ahhoz, hogy a sokféleséggel megbirkózzon. Csak kicsiben kell polihisztornak lenni. Semmi mentség nincs arra, hogy óvoda miatt rágja valaki a körmét, vagy görcsöl, netán rémálmai vannak. Az is egy opció, hogy ne menjen a gyerek óvodába, nálunk nem is kötelező. Ha viszont beíratták, mert a szülők úgy látták jónak, akkor a szabályokat mindhárom félnek illik betartani.

    Köszönöm a pro és kontrát. nem vigasztalódtam meg, nem is vagyok elkeseredve, valóban: az én élményem nem is releváns. De sokkal tisztábban látok dolgokat.
    Jó volt.

    VálaszTörlés
  11. egyre kérlek szépen: ne vonj le végső következtetéseket egyetlen véleményből,
    pl. ha valaki azt mondja, hogy a ló barna, van-e olyan ember hogy azt képzelje: "mindenki azt hiszi a lovak csak barnák", nincs általános vélemény, egyedi esetek vannak, és egyedi - megoldandó - problémák. A "szabályokat mindhárom félnek illik betartani", de tisztázni kéne azokat a szabályokat, mert azok se kőbevésett parancsok helyzetfüggőek, és a lényeg a fontos. Mondok egy példát, mert nem akarom, hogy ne értsd: az a szabály, hogy "nem üvöltözünk".... ez így nem pontosan van megfogalmazva, mert, ha látom, hogy ki fog szaladni az autó elé, bizony ráüvöltök. ...vagy durvábbat mondok: szabály, hogy nem rúgjuk hasba egymást, és elvárható (lenne), hogy az óvódában ettől megvédik a kislányokat (de nem szól senki, abban a konkrét esetben amikor az óvónő mellett közvetlenül vadultak a fiúk)

    de, igenis releváns a te élményed, és mindenkinek a sajátja, mert konkrét történések

    VálaszTörlés
  12. Temelletted biztosan jó helyen tudják a gyermekeiket a szülök!!!!!!!! Nyugalmat és biztonságot sugárzol,szeretetet és ez ELÉG!!!!!

    VálaszTörlés
  13. Talán kicsit ide illik? Mindenestre érdekes!http://www.zoldvakond.org/szabadon_elemei/eletem_iskola_nelkul.htm

    VálaszTörlés
  14. https://youtu.be/F8DZiorij3c

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések