Megmaradtam,

s ebben az is közrejátszott, hogy nem olyan egyszerű akkor elvesztődni, amikor nincs mód hátradőlni, de valójában az az igazság, hogy nem az örömteli helyzetekben kell igazán topon lenni, sokkal inkább akkor, amikor nehéz, amikor terhes, amikor aggaszt- akkor erősnek lenni, ez  a művészet.
Különben meg csupa áldás az élet, ha úgy vesszük, hogy munkaidőben két és fél nap Debrecen-ajándék, egy sikeres zeneiskolai felvételi, egy már-már birtokos eset, két pontszerző vizsga kipipálva,  senki sem beteg ( legalábbis remélem), pünkösdi virulás is volt, s átvészeltük a tavaszi őszt is, a Máglya leköt ,  ma barátságáról biztosított valaki ( s azóta gondolkodom, kell-e ezt bizonygatni...) satöbbi.
Ennyi. A többit leírták már.












Megjegyzések

  1. Jó ha ilyeneket olvashatok, mert mindig emlékeztet, mennyi szép dolog van a világon. Apró, természetesnek vélt, érzett, gondolt. Mégis ... értük kell talán a leghálásabbnak lennünk, hiszen kiváltság, hogy a mi életünkben ilyen természetes módon vannak jelen, bukkannak fel. Én is hálás vagyok.

    VálaszTörlés
  2. ... és most a soraidért is hálás vagyok, mert még szebb a világ reggel 5 órakor.

    VálaszTörlés
  3. Örülök, hogy írtál... :) Rég nem jeleztem, hogy itt jártam... Gratula a sikeres felvételihez, és azt hiszem, magyarázatot kaptam arra is, miért nem vetted föl a telefont... Legalábbis remélem... :)
    És még egy kis kitartás, topon levés, hamarosan ki lehet fújni a levegőt... egy időre... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hívtál volna? Próbálkozz még :), felveszem.
      Köszi, még van néhány évzárós megnyilvánulás, aztán ihaj-csuhaj!

      Törlés
    2. Na, csakhogy megkerültél! :) Hívtalak, igen, de amiért akkor próbáltalak, már nem aktuális. Majd hívlak más miatt. :)
      Nálunk bárányhimlő (az itteni hólyagos...) ütötte föl a fejét a csoportban, így az évzárónk jövő csütörtökön lesz, remélhetőleg maximális létszámmal. Úgyhogy mi tényleg csak utolsó pillanatban fújjuk ki a levegőt. :) De aztán nagyon jól.

      Törlés
  4. Azért a lényeg: az élet szép, örülök neki és neked.

    VálaszTörlés
  5. Jól esett így reggel ez a néhány gondolat és a mosolygós képek :) A barátságot, szeretetet nem kell bizonygatni, de mégis jóleső érzés, ha kimondattatik. Őszinte kapcsolatokban nincs helye gyanakvásnak, semmi egyéb teendőnk nincs benne, csak befogadni és viszonozni :))) Köszönöm a napindítót!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, érdekes volt az a megnyilvánulás, nem számítottam rá, nem vártam el. De utólag megértettem, mi volt az indíték. Örülök, amikor emberek belátják mulasztásaikat. S még jobban , amikor én ...

      Törlés
  6. Sok szép és jó ért az utóbbi időben benneteket. Gratulálok a sikeres felvételihez, nagy öröm ez is! :)

    Te már feljutottál a Nagytemplom tetején a felújított részre, én még nem:))...pedig már mióta tervezem. Azt hiszem Te adtad meg az utolsó lökést, hogy végre!!! elinduljunk mi is felfedezni mi mindent szépítettek meg abban a csodálatos Nagytemplomban.
    A képből ítélve közel laktatok a belvároshoz - a Péterfia utcát vélem felfedezni a villamosos fotón :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ott bizony.
      A Nagytemplomban szakszerű idegenvezetésben volt részünk, bár mi még jártunk ott négyesben, ez kiegészítette ismereteinket.
      Amúgy sok jó fotó és élmény maradt, csak valahogy nem került még tálalásra :)
      Szép volt4

      Törlés
  7. Az az utolsó kép..... (sosem lehet tudni, mi üt szíven épp, egy nap, egy pillanatban - engem most ez.....)
    Azon a képen... otthon vagyok. Benne van az összes felmenőm, az életük, amit nem is tudok, csak érzek, az én gyerekkorom és az akkor még élő kedveseim, a reggelek kócossága, ami pontolyan, mint nagyanyámé volt, és amilyen most a gyerekemé - érted? Hihetetlen, hogy egy-nem-is-tudom-hol-van ház tornácának fotóját nézve, a szőlőindák kacsaringósságában a levelek alatt megírva vagyok én, meg bennnem az egész családom..... hm :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések