Kedvesen

vegyülnek az idős helyiek- akik éppúgy ülnek házuk előtt, min meglátszik az idő nyoma,mint otthon a miénkek, ki egyedül, ki társával, kik hatan-nyolcan összegyűlve kopottasabb padokon, székeken, járókerettel maguk előtt, szinte kivétel nélkül feketében, s míg a nyitott ajtón kivillan a fénykép mellett pislogó gyertya fénye, mosolyognak, integetnek, ha elég közel mész, megkérdezik, olasz vagy-e, netán szerb, vegyülnek a turistákkal, akik zsúfolásig töltik a kis házak szomszédságában meghúzódó csini kis vendéglőket, sokan vannak és színesek, picik, kicsik, fiatalok, felnőttek és idősek is sokan, lüktet a város, mintha nem is a csőd szélén állna  a világ ezen része.
Nem tudják az öregek, mi az az Erdély, s kik a magyarok.
S mert oly sok mindent magunk sem tudunk, így van ez rendjén.

A város este.










Megjegyzések

  1. De jó észrevételek! :) És csodás képek!
    Nézz hülyének, de ma folyamatosan lestem, nincs-e életjel tőled... :P
    Már nagyon várom...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igyekszem, Edith :). Különben így szokott lenni, ha az ember érdekelt az ügyben.

      Törlés
  2. De szép helyek és gondolatok!
    Érezd jól magad, pihenj ki minden fáradtságot...

    VálaszTörlés
  3. ha nem indiszkrét a kérdés, mi ennek a szépséges helynek a neve?

    VálaszTörlés
  4. De szép helyen jártok! Jó pihenést kívánok!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések