Semmi

- vagy megközelítőleg semmi- nincs úgy, ahogy lennie kellene, s azt gondolom, ennél szebben már nem is lehetne haladni karácsony felé. Mi Jézus születését ünnepeljük ezen az ünnepen, a legfőbb ajándék az lenne, ha valahogy szorítanánk  lelkünkben egy kis helyet Neki, amikor zord a világ s egyébre akar rávenni, hogy ne legyen hely, hogy elfoglalják mások és egyebek.
Most nem kértek sok mindent a lányok, tulajdonképpen máskor sem, s ha azt vesszük,  őket csöppet sem féltem, ők értik, érzik, mi az ünnep lényege, várják a szentesti ünnepélyt, a kántásokat, s emlékeznek, minden egyébre sor kerül a téli vakáció napjaiban.
Kilógunk a sorból.
S beletartozunk egy másikba.
Mindig csak szempont kérdése.

Szinte egyszerre tűntek el azok a kedves emberek, akik általam legolvasottabbak voltak. Némelyiküknek a nevét sem tudom, mert nem azon blogol(t), így megkeresésé szóba sem jött. Másokra rákerestem , de nem jártam sikerrel. Ma egyikük hozzámszólt, másikuk megszólalt. S még történt pár jó dolog, ami miatt javításra szorul a kijelentés, hogy semmi sem megy úgy, ahogy kellene. Némely dolgok rendben mennek, hátbalöknek, hogy előre, s nicsak, megyek....

Megjegyzések

  1. Szegényebb a világ, amikor sokáig nem írsz.
    Örültem neked ma reggel.
    :)

    VálaszTörlés

  2. Én is nagyon örülök, hogy írtál!☺

    VálaszTörlés
  3. Hiányoztál... Írj még! Áldott adventi várakozást...

    VálaszTörlés
  4. Olyan jó, hogy te nem tűntél el! Küldök egy szép idézetet áldott ünnepeket kívánva! Szeretettel:
    Tégy minden jót, amire képes vagy,
    És tedd olyan csendben,
    Ahogyan csak lehetséges.
    (Charles Dickens)

    VálaszTörlés
  5. Visszakerestelek, mert láttam, hogy írtál, csak időm nem volt olvasni. Ebben az ún. Karácsonnyal és pénzügyi dolgaival terhelt világban jó olvasni, hogy van, akinek mást jelent az ünnepe. Találtam egy gondolatot neked, ill. mikor olvastam, rád gondoltam. Talán majd le is írom.

    VálaszTörlés
  6. Megérintett, amit írtatok. Azóta is gondolkodom rajta.

    VálaszTörlés
  7. Nagy-nagy ölelés ezért az írásért. Meg a jelenlétedért. Meg mindenért.

    VálaszTörlés
  8. Áldott legyen a mai napod is!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések