Mégis kerül feleletnek-való :)

Erre nekem is van sztorim.

Amikor-

ti. ugyanazon a napon voltunk hivatalosak egy esküvőre meg egy születésnapra, nem mellékesen gr.Teleki Kálmán és családjának ünneplésére, és egy időben kellett volna mindkét helyen- egy vendéglőben meg a kastélykertben is megjelenni, egyik helyen lakodalomhoz illő, másik helyen a meghívó értelmében lezser öltözetben, de ugye mi egy időben csak egy helyen vagyunk képesek ott lenni, így előbb a lakodalomba mentünk, majd, némi dilemmázás után, hogy tényleg tiszteletünket kell tenni odaát is, de onnan aztán vissza a lakodalomba, szóval átöltözésre esélyünk sincs, s bár a lakodalmi egy teljesen klasszikus kisruha volt, mégis lezsernek nem volt mondható, ezért éppen úgy lett, ahogy előre megmondtam, hogy megjegyzik majd,

arról volt szó, hogy lezserül, tiszteletesúr...

tehát akkor,

amikor besétáltunk a belső udvarra, s kiszemeltük a helyieket, de oda azért még nem jutottunk el, mert előbb meg-megálltunk az ünnepeltekkel meg a család régebben látott tagjaival, és azon túl, hogy a lányok, ők hogy vannak, és göndör-e még a haja, és muzsikálnak még, de tényleg, hogy le van fogyva...én köszönöm a bókot, mert tényleg megszenvedtem,

akkor végre elérünk a mieinkhez,

de megjön ez a kedves öreg úr, akivel évek óta nem találkoztunk, és őszintén örülünk egymásnak, mire ő megjegyzi,

na de tiszteltesasszony, micsoda változás...

nem tudtam egyebet mondani,
minthogy
Erősen rosszul nézhettem ki előtte...

A történet vége, hogy a doktor úr nagyot nevet, gratulál a válaszhoz, hiszen az egyik kórházban, ahol Németországban dolgozott, az volt kiírva a falra, hogy a humor orvosság. Úgy vélte, az én válaszom ebbe  a kategóriába tartozott.

Tangóval zártuk.

Tulajdonképpen kár lenne nem megörökíteni az efféle történeteket.
Történet tehát mindez a Teleki kastély- mely arról is híres, hogy itt született Bethlen István, Magyarország első miniszterelnöke-  udvarán 2O17 szeptemberében.










A fotók júliusban készültek, amikor gr. Teleki Kálmán testvérgyülekezetünk tagjait fogadta, mesélt nekünk arról, hogyan élt családja itt, hogyan vették el, államosították majd hogyan kapta vissza a család a birtokot, és hogyan fáradoznak azon, hogy megmentsék, funkciót adjanak neki. Erdélybe kirándulók kedvelt úticélja.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések