Visszatér belém az élet

ez milyen közhelyes

de tényleg

Nem tudom megállni, hogy ne jegyezzem le, miközben nyelvtörőt játszom- románra fordítom saját  nyakatekert szövegemet-, s a napom óta nyitott nappali ablakon beszüremlik a külvilág. Eredetileg azért nyitottam ki, hogy amíg nem érintkezem valóságban vele, jöjjön be hozzám a levegő. Most tódul, ömlik, erőszakoskodik.

Szóval nem bírom ki, hogy nem örökítsem meg, mennyire csodálkozom.
Azon, hogy vannak emberek, akiknek a miénk itt a tér alapból jár.
Az utcán élik életüket.
Hangosan.
Ha végzek itt bent, meg fogom számolni, hány méter a parkoló (falusi, kövezett utca képében), aztán veszek egy decibel-mérőt is.
Szóval mindent tudok. Mindent is. Amit nem is akartam, ami nem érdekelt, azt is.
Hogy lehet az utcán élni?(Nem, nem hajléktalanként, az másképpen foglalkoztat. Sokházasként és mégis kint...)

Közben minden jármű- azt hiszem, rakéta is volt- elment. Az emberekkel együtt. (Majdnem) csend van.

Hát így. Folytassam csak a nyelvtörőt.

Uram, irgalmazz!

Megjegyzések

  1. Hol jártál eddig báránykám???

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :)...hát dehogy jártam.
      No, de mostantól...
      ( Magam módján megharcolok azért, hogy feladataimat elvégezzem. Vagy, hogy is mondjam: a román tanügy útjai kifürkészhetetlenek :) .)

      Törlés
  2. Lelki szemeim előtt fölsejlik egy reklám évekkel ezelőttről.
    A család lelkesen betódul a szobába "kezdődik" felkiáltással. Helyet foglalnak az ablakkal szembeni ülőalkalmatosságokon. Apa rászól a fiára:
    -- Adj rá hangot!
    Az odasiet, és kinyitja az ablakot.
    Az utcán pedig zajlik az élet...

    Ez van. Rosszabb ne legyen!
    Ne add fel, amíg nincs rajta bélyeg!

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések